Két hónap után visszatért az AS Romához Francesco Totti

Az olasz legenda hajlandó lett volna Japánba költözni, az asszony azonban kizárta ennek a lehetőségét, így klubigazgató lett.


Nem igazán akarta szögre akasztani a futballcipőjét Francesco Totti, ennek ellenére nyakkendőre cserélte a stoplist, és szeretett csapata, az AS Roma klubigazgatója lett. Hiába kapott ugyanis remek ajánlatott Japánból, nem fogadhatta el azt, mert megtiltotta a felesége.

 

A francia L’Equipe értesülései szerint a japán Tokyo Verdi képviselői évi 3 milliós fizetéssel csábították volna a szigetországba a 40 éves legendát, az üzlet azonban annak ellenére sem köttetett meg, hogy a Roma sztárja szívesen kipróbálta volna magát a Távol-Keleten.

 

Még át sem adták az 52 milliós stadiont, máris át kell építeni " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Romániában minden létesítmény építésekor bohócot csinálnak magukból, most még a tévéseket is eldugták. Nem csak Magyarországon, Romániában is épít stadionokat a kormány, habár eddig csak a gondok voltak velük. A Bukarestben elkészült National Arena gyepszőnyege már az első meccsen megbukott, 20 perc után úgy nézett mint egy krumpliföld, majd a katasztrófavédelmi egységek nem adtak engedélyt a működésére.

 

Felesége, Ilary Blasi ugyanis nem hajlandó elhagyni Olaszországot, és úgy tűnik, hiába volt több mint két évtizeden keresztül vezér Olaszország egyik legnagyobb csapatában, otthon az asszony a főnök, Francescónak pedig az AS Roma egyik irodája maradt…

Videók