Juventus és az Inter is megnyerte elhalasztott mérkőzését

A torinóiak a Napolit, míg a listavezető Inter a Sassuolot győzte le hazai pályán.


A listavazető Internazionale a Sassuolo, míg a címvédő Juventus a Napoli felett diadalmaskodott az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik, illetve 28. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésein.

Az Antonio Conte edzette milánóiak így már 11 forduló óta veretlenek, ezalatt ráadásul mindössze egy döntetlent játszottak. Az Inter góljain Romelu Lukaku és Lautaro Martínez osztozott.

A Sassuolo vendégjátékára eredetileg március 20-án került volna sor, ám akkor a milánóiaknál négy játékos is pozitív koronavírustesztet adott, ezért a mérkőzést elnapolták.

A másik, korábbról elhalasztott összecsapáson a Juve Cristiano Ronaldo és Paulo Dybala találataival kerekedett riválisa fölé.

A Juventus és a Napoli találkozóját eredetileg október 4-én kellett volna lejátszani, akkor azonban a dél-olaszok koronavírusos esetek miatt nem tudtak elutazni Torinóba. A találkozó három pontját 3-0-val a Juventusnak ítélte a szövetség, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) azonban a Napoli fellebbezésének helyt adva megváltoztatta a döntést és a találkozó lejátszására kötelezte a csapatokat.

Serie A

a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Juventus-Napoli 2-1 (1-0)

a 28. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Internazionale-Sassuolo 2-1 (1-0)

A tabella:

1. Internazionale 29 68-27 71 pont
2. AC Milan 29 54-34 60
3. Juventus 29 58-26 59
4. Atalanta 29 68-36 58
5. Napoli 29 63-34 56
6. Lazio 28 45-38 52
7. AS Roma 29 53-44 51
8. Hellas Verona 29 38-34 41
9. Sassuolo 29 48-48 40
10. Sampdoria 29 39-43 36
11. Bologna 29 39-45 34
12. Udinese 29 32-39 33
13. Genoa 29 31-41 32
14. Fiorentina 29 36-46 30
15. Benevento 29 30-54 30
16. Spezia 29 37-53 29
17. Torino 28 41-52 24
18. Cagliari 29 31-50 22
19. Parma 29 28-56 20
20. Crotone 29 35-74 15

Borítókép: Tullio Puglia - Juventus/Juventus FC via Getty Images

Videók