Ibrahimovic: A Monzának van egy ajánlata nekem, de…

Kiderült az is, tervezi-e a visszavonulást nyáron.


Túlvan már a negyvenen, mégis aktív a pályafutása Zlatan Ibrahimovicnak, aki az elmúlt években az AC Milan sikereiért dolgozott, és ünnepelt velük például bajnoki címet is. Idén ez nem sikerült, ott voltak azonban a piros-feketék a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

A svéd támadó jövője, lévén lejár a szerződése egyelőre kérdéses, amiről a következőket mondta.

„A Monza azt mondta nekem, hogy van egy ajánlatuk számomra. De… én a Milan játékosa vagyok és büszke is erre.”

„Nem hiszem, hogy visszavonulok év végén. De meg kell találnom egy jó egyensúlyt.”

 

 

Ibrahimovic az idei szezonban sérüléseinek is köszönhetően mindössze négyszer jutott szóhoz, ezeken a bajnokikon egy találat fűződik a nevéhez. Jelenlegi klubja a negyedik a táblázaton, míg a Monza a középmezőnyben foglal helyet.

Borítkép: Getty Images Europe /  Marco Luzzani

Videók