Három hónapon belül már másodszor menesztik a Brescia edzőjét

Már az utódját is kinevezték.


Három hónapon belül másodszor menesztették Eugenio Corini vezetőedzőt a Brescia labdarúgócsapatának kispadjáról.

A 49 éves tréner munkáját - aki tavaly az élvonalba vezette a gárdát - először november elején köszönte meg a lombardiai klub, és helyére a játékosként 2006-ban világbajnok Fabio Grosso érkezett.

Az ő irányításával azonban a csapat három mérkőzésen gólt sem tudott szerezni, ezért a vezetőség december elején ismét Corini szerződtetése mellett döntött.

A régi-új szakember vezetésével aztán a Brescia kilenc mérkőzés után tudott meccset nyerni a Serie A-ban.

Az utolsó előtti helyen álló egyesület szombaton közölte, hogy Corini teljes mértékben élvezi az elnökség bizalmát, ám szerdán bejelentette, hogy megválik az edzőtől, mivel az utóbbi hét mérkőzésén a csapat ötször kikapott, kétszer pedig döntetlent játszott.

A Brescia az uruguayi Diego Lopezt nevezte ki utódjául. A 45 éves szakember korábban a Cagliari, a Bologna, a Palermo és a Penarol együttesét irányította.

Borítókép: Mario Carlini / Iguana Press/Getty Images

 

 

Videók