"Ha játszanak, halottak!": óriási botrány egy olasz bajnokin - videó!

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) súlyosnak nevezte a Salernitana-Nocerina harmadosztályú mérkőzésen vasárnap történteket, miután a találkozót a vendégcsapat szélsőséges szurkolói miatt félbe kellett szakítani.


A hatóságok még a FIGC-nél is gyorsabban léptek. A városi rangadót vendégül látó délolasz Salerno ügyészsége hétfőn a Nocerina húsz szurkolóját kitiltotta a csapat következő mérkőzéseiről és minden más sporteseményről. Ezzel egy időben vizsgálat indult a Nocerina ultráit tömörítő tábor többi tagjának azonosítására.

A szélsőséges drukkerek fellépése miatt a vasárnapi meccset a bíró a 21. percben lefújta. A találkozó egyébként is félórás késéssel kezdődött, miután a Nocerina közel kétszáz ultrája megakadályozta, hogy a csapat játékosai elhagyják a helyi szállodát és busszal a salernói stadionba menjenek.

A pályára lépés után a Nocerina játékosai közül hárman azonnali cserét kértek, további öt társuk pedig egymás után jelentett sérülést, mindez a találkozó idő előtti befejezéséhez vezetett.

A játékosok beszámolói szerint azért nem akartak a pályán maradni, mivel az ultrák azzal fenyegették meg őket, hogy "ha játszanak, halottak". A mérkőzés kezdetén a stadion felett egy repülőgép haladt át

"Noceráért és az ultrákért!" felirattal. A Nocerina kemény magja azért akarta megakadályozni a mérkőzést, mert őket nem engedték be a találkozóra, éppen biztonsági okokból.
Gaetano Fontana, a Nocerina edzője és munkatársai vasárnap benyújtották lemondásukat, ám ezt a klub vezetése hétfőn nem fogadta el.

"Ami történt nem volt meglepetés. Ez a két csapat nem játszhat ugyanabban az osztályban. Egy izraeli-palesztin meccsnél nem a helyszín kiválasztása jelent gondot, az ilyen találkozókat nem kell megrendezni" - kommentálta az esetet Claudio Lotito, a Salernitana tulajdonosa. A FIGC és az olasz olimpiai bizottság (CONI) is az olasz sportélet súlyos epizódjának minősítette a történteket.

Videók