Eto'o: "Sánchez változást hozhat"

A kameruni támadó szerint, esélyt kell adni Alexisnek.


A korábbi hős, Samuel Eto'o azt állította, hogy a chilei támadó, Alexis Sánchez változást hozhat az Inter csapatában belül, és hozzá segítheti a klubot a bajnoki meneteléshez.

Sánchez a Manchester United együttesétől érkezett kölcsönbe az Interhez, azonban gyorsan megsérült, aminek köszönhetően a 31 éves játékos mindössze 10 mérkőzésen kapott csak lehetőséget. Eto'o, aki korábban igen sikeres időszakot töltött az olaszoknál úgy véli, hogy a korábbi Barca és Arsenal támadó igenis nagy segítség lehet az Internek.


Fotó: Claudio Villa/Getty Images

"Alexis szerencsétlen ebben a szezonban a sérülése miatt. De a képességei nem vitathatók. Olyan játékos, aki bármikor változtathat egy adott mérkőzésen. Egy elképesztően veszélyes támadó, aki halálos a védők számára egy az egy ellen."

Az egykori kameruni válogatott labdarúgó szerint, a Manchester Unitedben is az volt vele a probléma, hogy nem kapott elég játéklehetőséget.

"Normális, hogy ennyi kihagyás után idő kell, hogy visszatérjen a megfelelő formába. Különleges képességei vannak, amit az Inter kamatoztathat."


Fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Forrás: football-italia.net
Borítókép: Claudio Villa - Inter/Inter via Getty Images

Videók