Elutasítja Berlusconi vádjait a játékvezetők elnöke

Az Olasz Játékvezetők Szövetségének elnöke, Marcello Nicchi elutasította Silvio Berlusconi vádját, amely arról szól, hogy sok közöttük a baloldali érzelmű, akik szándékosan tévednek a Milan kárára.


A Milan tulajdonosa, egyben Olaszország miniszterelnöke a Cesena elleni 2–0-s vereségük után vádolta meg a játékvezetőket, a milánói klub ráadásul tovább fokozva az indulatokat, a honlapjára feltette a lesszabály magyarázatát.

„A játékvezetők, mint bárki más, baloldaliak vagy jobboldaliak. Én magam sosem voltam támogatója egyik politikai pártnak sem, csak az Olasz Játékvezetők Szövetségének –szögezte le Nicchi. – A játékvezetők eddig ebben a szezonban majdnem tökéletesen tevékenykedtek. Az asszisztenseknek volt néhány hibájuk, de azok sem voltak súlyosak.”

„Centiméterekről beszélünk – folytatta a játékvezetők első embere. – Nem gépek vagyunk, hanem emberek, így hibázunk néha. Berlusconi kirohanását egy csalódott ember viccének tekintem, ami nem tudja tönkretenni az általunk végzett munkát.”

Videók