Buffon: A Juventus Ronaldóval elvesztette a DNS-ét csapatként

Hiába egy legenda, nem mindig segítség a jelenléte.


A Juventus korábbi kapusa, Gianluigi Buffon elárulta, milyen hatással volt Cristiano Ronaldo korábbi klubjára.

Ronaldo három sikeres évnek örvendett Torinóban, két Serie A-bajnoki címet, valamint olasz kupát nyert. A portugál szupersztár azonban nem tudta a Juventust Bajnokok Ligája győzelemhez vezetni. Érdekesség, hogy a legközelebb akkor volt a Juventus a sikerhez, mielőtt egy évvel azelőtt megérkezett volna Cristiano Ronaldo.

Papíron Ronaldónak javítania kellene bármelyik csapat esélyén a Bajnokok Ligája megnyerésére, de ez nem volt így a Juventus esetében, legalábbis Buffon szerint. Az olasz kapus jelenleg a Parma játékosa, és úgy véli, Ronaldo időszak alatt a csapat bizonyos tekintetben visszalépett.

„A Juventusnak lehetősége volt megnyerni a Bajnokok Ligáját az első évben, amikor megérkezett, akkor én Párizsban voltam. Nem tudom megmondani, mi történt. Amikor visszatértem, két évig dolgoztam Cristianóval, és jól teljesítettünk együtt, de úgy gondolom, hogy a Juventus elvesztette a DNS-ét csapatként. Amikor 2017-ben elérkeztünk a Bajnokok Ligája döntőjéhez, az azért volt, mert egy kísérletező csapat voltunk, és egységesek voltunk csapatként. Ezt elvesztettük Ronaldóval.”

Ronaldo a nyáron elhagyta a Juventust, és csatlakozott a Manchester Unitedhez. Buffon is továbblépett, már a Parma kapusa.

Forrás: football-espana.net
Borítókép: 90min.com

Videók