Bakayoko és Gattuso egymásnak esett a Bologna elleni meccsen

Volt egy kis fesz.


Éles szóváltásba keveredett Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgócsapatának edzője és egyik játékosa, Tiémoué Bakayoko a Bologna elleni mérkőzés első félidejében.

A tréner az argentin Lucas Biglia sérülése után szólt a védekező középpályásnak, hogy gyorsan melegítsen. Bakayoko el is kezdte a ráhangolódást, de nem túl intenzíven, mire Gattuso inkább José Maurit küldte a pályára.
Az olasz Sky televízió felvételei szerint Bakayoko kétszer is durván sértő megjegyzést tett edzőjére, nehezményezve döntését.
A mérkőzés után az erre vonatkozó kérdés elől kitért az edző.
 (Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)

"Erről itt most nem szeretnék beszélni, majd az öltözőben a saját szavaimmal, melyeket a tévében nem akarok használni" - mondta, majd hozzátette: "Mindenki elküldhet engem, de aztán találkozunk az egyik helyiségben, egymás szemébe nézünk, és majd meglátjuk".
Gattuso annyit aztán mégis elmondott, kérte a játékost, hogy melegítsen, de túl lassan tette, úgyhogy végül José Maurit választotta.
 
 
"Huszonhét játékosom van, aki viseli ezt a dicsőséges mezt. Bármit lehet nekem mondani, de az öltöző irányában tisztelettel kell viseltetni. Az idény végén majd meglátjuk, ki viselkedett jól és ki rosszul" - folytatta.

A francia futballista később a Twitteren tette közzé saját verzióját. Azt írta, nem fogadja el, hogy olyannak tüntessék fel, aki nem akar pályára lépni, amikor az edzője kéri, és nem tiszteli a klubját és csapattársait.
 (Photo by Tullio M. Puglia/Getty Images)

"Azt kérték tőlem, hogy melegítsek arra az esetre, ha cserére lenne szükség. Azonnal el is kezdtem, két-három percig melegítettem, aztán szóltak, hogy jöjjek vissza a padhoz. Amikor leültem, az edzőm váratlan kifejezéseket használva fordult hozzám, én pedig csak az ő szavait ismételtem meg. Semmi több nem történt" - elevenítette fel.
Bakayoko még hozzátette: "legyen világos, hogy nem utasítottam vissza a pályára lépést, nem késlekedtem a bemelegítéssel, a felvételek önmagukért beszélnek".
A Milanban a Chelsea kölcsönjátékosaként szereplő, 24 éves középpályás azért volt csere ezen a mérkőzésen, mert elkésett a szerdai edzésről.

Az AC Milan házigazdaként 2-1-re legyőzte a Bolognát a 35. forduló hétfői zárómérkőzésén, így versenyben maradt a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik-negyedik hely megszerzéséért. 

Azonban nem csak a pálya szélén volt hatalmas a feszültség. Lucas Paquetta, a Milan sztárja megütötte a játékvezetőt, amiért komoly büntetést kapott.

Videók