Az Inter lecsapott volna a Real Madrid fiatal tehetségére?!

A Real Madrid és az Internazionale megegyezett Hakimi vételáráról.


A Real Madrid és az Internazionale labdarúgócsapata megegyezett Asraf Hakimi vételáráról, így a 21 éves marokkói szélső a nyártól a milánóiaknál folytatja pályafutását.

A Kicker német sportlap megerősítette azokat a korábbi olasz sajtóértesüléseket, miszerint az eladó spanyol és a vevő olasz klubnak sikerült megállapodnia egymással. A lap szerint az Inter mintegy 45 millió eurót (körülbelül 16 milliárd forintot), plusz további bónuszokat fizet majd a nyári átigazolási piac egyik legfelkapottabb játékosáért, akit 2018-ban a Borussia Dortmundnak adtak kölcsön a madridiak.


Fotó: Alex Caparros/Getty Images

A lap tudni véli, az Inter már megkezdte a tárgyalásokat a játékossal is, akinek ötmillió eurós fizetést ajánlottak szezononként. A 28-szoros válogatott szélső után európai sztárklubok sora - Bayern München, Juventus, Paris Saint-Germain, Arsenal, Chelsea és a Tottenham Hotspur - érdeklődött. Marasztalta őt a Dortmund, illetve a Real Madridnál is számítottak volna rá - a spanyolokkal kötött szerződése 2023-ig érvényes -, ő azonban a németeket illetően még nevesebb csapatban akart játszani, a spanyolokkal kapcsolatban meg attól tartott, hogy Daniel Carvajal mellett - illetve mögött - nem jut elég játéklehetőséghez.

Hakimi a Real Madrid saját nevelésű játékosa, a labdarúgó nem sokkal Dortmundba érkezését követően alapemberré vált a németeknél, a 2019/20-as szezonban 44 tétmérkőzésen kilencszer volt eredményes és adott tíz gólpasszt. A BL-ben nyolc találkozón négyszer talált az ellenfelek kapujába, az Internazionale ellen 3-2-re megnyert hazai csoportmérkőzésen duplázott.

Borítókép: Alex Grimm/Getty Images

Videók