Ancelotti tehet keresztbe a Realnak

Hajthatatlan az olasz tréner.


A Napoli vezetőedzője, Carlo Ancelotti kijelentette Kalidou Koulibaly marad a csapatnál, és az egyesület nem szorul rá, hogy eladja, és ezzel csináljon nagy profitot a piacon.
 
A Napoli nem akarja, hogy Koulibaly távozzon a klubtól. Pénteken az As már megszellőztette, hogy a játékos Madridba szerződésének elsőszámú akadálya a királyiakat korábban irányító Carlo Ancelotti. Ezt pedig a tréner meg is erősítette, amikor a védő bármilyen átigazolásáról kérdezték. 
 
– Semmi értelme a piacról beszélni most, – mondta. – De a csapatnak nem kell eladnia. Allan és Koulibaly is marad.
 
Koulibaly 2014-ben érkezett Nápolyba, azóta pedig a világ legjobb középhátvédei közé verekedte magát. A Real Madrid előljáróinak nagy problémát kell megoldaniuk, ha Raphael Varane valóban távozna a nyáron, még akkor is, ha a már bejelentett Eder Militao segíthet ebben.
 
Ancelotti most egyszuszra gyorsan kizárta Dries Mertens távozását is, és kijelentette a jövő Napoliját a belgával a csapatban képzeli el.
 
Fotó forrása: Ciro Sarpa SSC NAPOLI/SSC NAPOLI via Getty Images

 

Videók