Ancelotti figyeli egykori játékosait

Az olasz szakember azt szeretné, ha az AC Milan nyerné a Scudettót.


Carlo Ancelotti, az Everton edzője azt reméli, hogy korábbi klubja, az AC Milan megnyeri a bajnokságot idén. A Milan három ponttal van lemaradva az Intertől, ami hatra nőhet, ha nyernek a Parma ellen.

„Remélem, hogy a Milan fog nyerni, még akkor is, ha kemény lesz. Az Inter nagyon jó ütemben halad a célja felé. Attól tartok, hogy Conte barátom nem fogja megkönnyíteni a vágyamat” – mondta Ancelotti.


Fotó: Carlo Hermann/KONTROLAB /LightRocket via Getty Images

Ancelotti a Parmát, a Juventust, a Milant és a Napolit edzette a Serie A-ban, és elmondta, hogy továbbra is követi korábbi játékosait, akik edzősködnek. Gennaro Gattuso is közéjük tartozik, az egykori középpályás pedig az előző szezonban Ancelottit váltotta a Napoliban.

„Minden játékosomat követem. Természetesen nincs meg az a tapasztalatuk, ami nekem, de ez egy pont a javukra, mert ez azt jelenti, hogy fiatalabbak. Ez a világ óhatatlanul kritikus, de ők jobban ismerik, mint én, és például két olyan edző, mint Andrea Pirlo és Gattuso ezeket jól meg tudják oldani. Időnként telefonon is beszélek velük. Néhány nappal ezelőtt beszéltem (Benevento edzőjével) Pippo Inzaghival. Ő egyike azoknak, akikkel gyakrabban beszélek. Nagyon ragaszkodom hozzá, mint az összes játékosomhoz, főleg a Milannal töltött időszakomhoz.”


Fotó: Alessandro Sabattini/Getty Images

Forrás: football-italia.net
Borítókép: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Videók