A Torino elnöke a sérülések miatt aggódik

A legtöbb klubnál még nem kezdték el az edzéseket.


Urbano Cairo, az olasz labdarúgó Serie A-ban szereplő Torino elnöke szerint nagy lesz annak a veszélye, hogy a játékosok megsérülnek, ha a bajnokság a mostani terveknek megfelelően júniusban folytatódik.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a legtöbb klubnál még most sem kezdték el a teljes körű edzéseket, pedig a május 28-i kormánydöntés után kiderül majd, hogy június 13-án vagy 20-án indíthatják-e újra a koronavírus-járvány miatt félbeszakított pontvadászatot.

"Valójában a futballistáknak nagyon nehéz lesz visszatérniük a pályára, és több hónap otthonlét után kockáztatni fogják a sérülések veszélyét" - nyilatkozta Cairo a RAI rádiónak. Hozzátette, szerinte a játékosok most is tartanak a sérüléstől, és az elnök összességében is úgy véli, hogy a Serie A újraindítása nagyon bonyolult, többek között azért, mert a labdarúgás kontaktsport.

"Ahogyan Németországban ez már megtörtént, Olaszországban is nézők jelenléte nélkül lehet majd folytatni a bajnokságot, zárt kapuk mögött pedig nem valami nagy a show" - jelezte további aggodalmait a Torino elnöke, aki azt is szomorúan vette tudomásul, hogy az olasz szövetség döntése szerint a mostani idénynek augusztus 20-ig véget kell érnie, a következőnek pedig szeptember 1-jén már indulnia is kell.

Borítókép: Massimiliano Ferraro/NurPhoto via Getty Images
 

Videók