A Lecce ellen debütál az AC Milan új edzője

Stefano Pioli vasárnap mutatkozik be.


Vasárnap este mutatkozik be az AC Milan kispadján Stefano Pioli vezetőedző, aki hazai pályán a Lecce ellen debütál az olasz labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában.

A piros-feketék rendkívül csalódást keltően kezdték a szezont, ugyanis hét bajnoki találkozójukból mindössze hármat nyertek meg, de az új tréner első meccsére nem is kívánhatott volna kellemesebb ellenfelet, mint a Lecce, amely ennél is gyengébben rajtolt a maga két sikerével.

A Milan legnagyobb problémája, hogy alig tud gólt szerezni, eddig csupán hatszor talált a riválisok kapujába, a Leccének pedig a védekezéssel akadnak komoly gondjai, amit jól mutat, hogy 15 gólt kapott.

A címvédő és a mezőnyben egyedüliként veretlen Juventus a Bolognát fogadja szombaton, míg a mögötte egypontos hátránnyal második Internazionale a Sassuolo vendége lesz, így nagy meglepetés lenne, ha bármelyik gárda pontokat veszítene a hétvégén.


A még veretlen Juventus a Bolognát fogadja.

Fotó: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images

Az élmezőnyből a legutóbb bronzérmes és jelenleg a Juventustól három ponttal lemaradva harmadik Atalantára vár a legnehezebb feladat, ugyanis a hatodik Lazio otthonában lép pályára. A negyedik Napoli a Veronát látja vendégül, míg az ötödik AS Roma a Sampdoriánál vendégeskedik. Utóbbi meccs érdekessége, hogy a genovaiak ugyancsak edzőt váltottak, az együttest immáron Claudio Ranieri készíti fel, a mester pedig legutóbb éppen a fővárosiak kispadján ült tavasszal.

Serie A, 8. forduló:

szombat:
SS Lazio-Atalanta 15.00
SSC Napoli-Hellas Verona 18.00
Juventus-Bologna 20.45

vasárnap:
Sassuolo-Internazionale 12.30
Cagliari-Spal 15.00
Sampdoria-AS Roma 15.00
Udinese-Torino 15.00
Parma-Genoa 18.00
AC Milan-Lecce 20.45
hétfő:
Brescia-Fiorentina 20.45

A tabella:
1. Juventus 7 13- 6 19 pont
2. Internazionale 7 14- 4 18
3. Atalanta 7 18-10 16
4. SSC Napoli 7 15-10 13
5. AS Roma 7 12-10 12
6. SS Lazio 7 13- 6 11
7. Cagliari 7 10- 7 11
8. Fiorentina 7 12-10 11
9. Torino 7 10-10 10
10. Verona 7 6- 5 9
11. Bologna 7 9- 9 9
12. Parma 7 8-10 9
13. AC Milan 7 6- 9 9
14. Udinese 7 3- 6 7
15. Sassuolo 6 11-12 6
16. Brescia 6 7- 9 6
17. SPAL 7 6-13 6
18. Lecce 7 7-15 6
19. Genoa 7 8-15 5
20. Sampdoria 7 4-16 3

 

Borítókép: Emilio Andreoli/Getty Images

 

Videók