A Lazio elnöke a folytatást sürgeti

Pénzügyi és pszichológiai okokról beszélt.


Az olasz labdarúgó-bajnokság mielőbbi folytatását sürgette a tabella második helyén álló Lazio elnöke.

Claudio Lotito főként pénzügyi és pszichológiai okokra hivatkozott a Rai 3 tévécsatornának adott interjújában.

"A futball óriási iparág nálunk, és 1,2 milliárd eurós adóbevételt biztosít az államnak. Így közvetve az Olasz Olimpiai Bizottság fenntartásához is hozzájárul, ami évi 460 millió euróba kerül"
- fejtette ki a nagyvállalkozó.

A 62 éves üzletember emlékeztetett arra is, hogy az ókori rómaiak történelmét a "cirkuszt és kenyeret" elv jellemezte, amelyet jelenleg is szem előtt kell tartani.

Az élvonal húsz klubja - csütörtöki állásfoglalásuk szerint - támogatja, hogy a koronavírus-járvány miatt március 9-én félbeszakadt idény a pályán dőljön el. Ha a helyzet engedi, május 4-én állhatnak edzésbe az együttesek szigorú orvosi ellenőrzések mellett, és utána - vélhetően zárt kapuk mögött - folytatódhatna a pontvadászat, valamint az Olasz Kupa is május utolsó hetében, várhatóan 27-én.

Borítókép: Photo by Marco Rosi/Getty Images

Videók