A Juventus elköszönt Pirlótól

Ezen a nyáron az edzőké a főszerep a piacon.


 

A Juventus labdarúgóklub bejelentette, hogy egy szezon után menesztette Andrea Pirlo vezetőedzőt. A sorozatban kilenc bajnoki címet követően idén csak a negyedik helyen végzett a torinói együttes, amelynek elöljárói pénteken délelőtt közleményt adtak ki a klub korábbi játékosának távozásáról, ebben méltatták a 42 éves szakembert és megköszönték a munkáját.

"Néhány hónapja Andrea Pirlo, a világ futballjának ikonja megkezdte új kalandját edzőként. Ehhez elsősorban bátorságra volt szüksége" - írta a klub, hozzátéve, hogy Pirlo egy különösen nehéz időszakban vállalta el a feladatot, és egy folyamatosan változó periódusban kellett megvalósítania a saját elképzeléseit. - "Pirlónak ez csak az első lépés volt a minden bizonnyal briliáns edzői karrierjében."

A Juventusszal játékosként négyszer bajnok Pirlo edzői tapasztalat nélkül vette át az irányítást tavaly, és ugyan az Olasz Kupát és a Szuperkupát is megnyerte az együttessel, összességében mégis csalódást keltően szerepelt a csapat. A játéka a szezon nagy részében kifejezetten gyenge volt, a Bajnokok Ligájában már a 16 között kiesett a Juventus, a bajnokságban pedig - sorozatban megnyert kilenc szezon után - csak a negyedik helyen végzett, ráadásul az utolsó fordulóig úgy tűnt, kiszorul a legjobb négyből és nem szerepelhet a BL következő kiírásában.

Az olasz sajtó már csütörtökön kész tényként kezelte Pirlo menesztését, illetve azt, hogy Massimiliano Allegri visszatér a torinói kispadra, amelyen 2014 és 2019 között öt szezont töltött, minden idényében bajnok volt, négyszer az Olasz Kupát is megnyerte, a Bajnokok Ligájában pedig kétszer döntőbe jutott a Juventus.

 


Borítókép: Marco Rosi/Getty Images for Lega Serie A

Videók