A gyenge teljesítmény miatt távoznia kellett Montellának

A hazai pályán elszenvedett 4-1-es veresség után elküldte edzőjét a Fiorentina.


Menesztették a Fiorentina labdarúgócsapatának éléről Vincenzo Montella vezetőedzőt.

A klub honlapjának közlése szerint a döntés "a csapat teljesítményének és elért eredményeinek hosszú és alapos elemzése után" született meg. Az elöljárók azt szeretnék, ha az új edző napokon belül esedékes kinevezésével azonnali pozitív fordulat állna be.

A Fiorentina az olasz bajnokság 17. fordulójának péntek esti mérkőzésén 4-1-re kikapott otthon az AS Romától és csak a 14. helyet foglalja el a tabellán. Az idényt még jól kezdte a firenzei csapat, amely azonban mély hullámvölgybe került azóta, hogy meghatározó játékosa, Franck Ribéry térdsérülést szenvedett. A francia futballista visszatérése február előtt nem várható.

A 45 éves Montella áprilisban vette át a Fiorentina irányítását, melynél 2012 és 2015 között sikeres három szezont töltött: mindháromszor a negyedik helyen végzett a Serie A-ban, 2014-ben az Olasz Kupa döntőjébe, míg a következő idényben az Európa-liga elődöntőjébe jutott együttesével. A két firenzei időszaka között az AC Milannál, a Sampdoriánál és a Sevillánál dolgozott.

Borítókép: Gabriele Maltinti/Getty Images

Videók