Bonucci után már elhisszük: Morata vagy Belotti is a Miláné lehet

Egy világklasszis csatár még érkezhet Viceno Montella együtteséhez, akár saját nevelés is visszatérhet.


Nem akar leállni az átigazolási piacon a kínai kézbe került AC Milan. Tíz új igazolás után a tizenegyedikkel szeretnék megkoronázni nyári teljesítményüket: világklasszist akarnak a csatársorba is.

 

Összesen négy név van a kalapban, közülük kerülhet ki a nyár legnagyobb igazolása: a Real Madrid támadóját Alvaro Moratát már a nyár elején megkörnyékezték, akkor azonban visszautasította őket, abban reménykedve, hogy a Manchester Unitedbe szerződhet. Az angolok azonban végül Romelu Lukakut szerződtették, így akár még Morata is érkezhet, ha a kínaiak kifizetnek érte 90 millió euró körüli összeget.

 

A másik kiszemeltjük Andrea Belotti, a Torino sztárjáért állítólag már 50 millió eurót plusz M’Baye Niang és Gabriel Paletta játékjogát is odaígérték, ezt azonban nem fogadták el.

 

Még át sem adták az 52 milliós stadiont, máris át kell építeni " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Romániában minden létesítmény építésekor bohócot csinálnak magukból, most még a tévéseket is eldugták. Nem csak Magyarországon, Romániában is épít stadionokat a kormány, habár eddig csak a gondok voltak velük. A Bukarestben elkészült National Arena gyepszőnyege már az első meccsen megbukott, 20 perc után úgy nézett mint egy krumpliföld, majd a katasztrófavédelmi egységek nem adtak engedélyt a működésére.

 

Dortmundban már a nyár elején kijelentették, hogy Pierre-Emerick Aubameyang 70 millió euróért vihető, ő pedig Milan-nevelés, így az sem kizárt, hogy ő is visszatér az olasz városba.

 

Ha pedig ezek közül egy sem realizálódik, akkor jöhet a Fiorentina támadója, Nikola Kalinic.

 

Az AC Milan eddig 211 millió eurót költött a nyáron, ez az összeg azonban a nyár végéig elérheti a 300 milliót is.

Videók