Ranieri a Cagliarinál fejezi be az edzői karrierjét

A 73 éves tréner végleg visszavonul a futballtól


Claudio Ranieri távozik posztjáról, és távozik a futball világából is.

Miután tavaly feljutott a Cagliarival, idén bent is tartotta az együttest. De megegyezett a klubbal, hogy kölcsönösen elfogadják a szerződésbontást, mert Ranierinek még egy éve ugyan hátra van a szerződéséből, de most abbahagyja. 

Ranierit leginkább úgy ismeri mindenki, mit az a trénert, aki Leicester Citvel bajnoki címet nyert 2015–16-os Premier League szezonban.

Ranieri két alkalommal irányította a Cagliarit. Először a pályája kezdetén 1988-91 között, majd az utóbbi két évben.

Közben olyan kluboknál dolgozott, mint a Napoli, a Fiorentina, a Valencia, az Atletico Madrid, a Chelsea, a Parma, a Juventus, a Roma, az Inter, a görög válogatott, a már említett Leicester, valamint a Nantes, a Fulham, a Sampdoria és a Watford.

A klub közleményében ezt írta:

Ranieri úr búcsút int Cagliarinak: A klubnál töltött két időszaka során mindig elérte az együttes a célját. Az elmúlt másfél évben pedig egy újabb remekművet hozott össze. Ez egy kör bezárása. Maradjunk a Serie A-ban, pontosan úgy, mint 31 évvel ezelőtt, ismét Emilia-Romagnában, egy fordulóval a szezon vége előtt. Mintha egy filmet néztünk volna, egy Oscar-díjast, a tökéletes forgatókönyvvel. Ezek az öröm és a hála könnyei azért az emberért, aki meg tudta írni Cagliari történetének legszebb forgatókönyveit. Amit tett, minden szurkoló szívében kitörölhetetlen marad.”

(Borítókép: futball-italia)

 

 

Videók