Martinez hős lett a Fiorentina ellen, az Inter Olasz Kupa győztes

A harmadik percben még a lilák vezettek, de a végén fekete-kékek örülhettek.


Olasz Kupa döntőt rendeztek a Stadio Olimpicoban, ahol az Inter a Bajnokok Ligája döntőjére hangolt volna aranyéremmel a nyakában, míg a Fiorentina együttese az Európa Konferencia Liga fináléja előtt fürdőzött volna az sikerben.

A meccsnek rögtön meg is adta az alaphangot Nico Gonzalez találata, aki már a harmadik percben fogadhatta a társak gratulációját. Simeone Inzaghi legényei ha be is ragadtak a kezdésnél, a folytatásban igyekezték felvenni a ritmust, aminek meg is lett az eredménye. Lautaro Martinez előbb a 29. percben az egyenlítést, majd tíz minutumon belül a vezetést is megszerezte a kilencedik kupasikerére hajtó milánóiaknak Brozovic illetve Barella jóvoltából.

 

 

A második félidő első fele nem hozott túl nagy iramot, de helyzetek itt és ott is adódtak, Luka Jovic például két ordító ziccert is kihagyott, jól lehet a veterán Samir Handanovic eszén karrierje végén járva sem olyan könnyű túljárni, így emeljük meg kalapunk és jegyezzük meg: fantasztikus reflexeinek hála a lilák továbbra is csak futhattak az eredmény után.

 


Gól nem, cserék érkeztek, és bár az utolsó harmadban könnyen alakulhatott volna döntetlenre a meccs, az akkor már Romelu Lukakut is hadba állító, mai napig egyetlen olasz triplázó klub kitartott a végsőkig, maradt a 2-1.


El momento más esperado #CoppaItaliaFrecciarossa #FiorentinaInter pic.twitter.com/TZFXuDtleb

 

Ennek köszönhetően a Fiorentina alkalmazásában álló úriemberek a West Ham United elleni Konferencia Liga fináléra kellően dühösen és megkettőzött motivációval repülhetnek, míg az Inter hősei az önbizalom kútjából mélyen merítve akár legendákká is avanzsálhatnak, ha az ellenállhatatlannak tűnő hadvezér, Pep Guardiola seregének hódítását megakadályozzák a legrangosabb nemzetközi kupa döntőjében.

Borítókép: Getty Images /  Mattia Ozbot - Inter

Videók