Zanetti elmondta, az Internek miért nem kellett Dybala

A milánóiak alelnöke eloszlatta a kételyeket.


 Számos alkalommal összeboronálták az Intert és a 28 éves Paulo Dybalát, miután a játékosnak lejárt a szerződése a Juventussal, így szabadon igazolhatóvá vált.

Végül nem született megállapodás, így Dybala a Roma játékosa lett, ahol José Mourinho keze alatt dolgozhat.

Most Javier Zanetti, az Inter korábbi játékosa, jelenleg alelnöke elárulta, miért nem csaptak le az argentin válogatott csatárra.

„Igen, voltak tárgyalások Dybalával.” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

„Mi viszont már megszereztük Romelu Lukakut, így volt egy klasszis csatárunk. Úgy gondolom, Dybalának jó helye lesz a Románál, ismerem Mourinhót, kihozza majd belőle a maximumot.”

Romelu Lukaku a Chelsea-től érkezett kölcsönben Milánóba, a szezon elején azonban sérüléssel bajlódott, így eddig csupán három meccsen kapott szerepet.

Fotó: Ivan Romano/Getty Images

 

Videók