Ronaldo elmagyarázza, miért érezte magát elárulva

A Fenomén csalódott az Interben.


A brazil legenda Ronaldo beismerte, hogy szeretett volna visszatérni az Internazionale együtteséhez, sőt ragaszkodott is hozzájuk, ám végül nem így alakult, de egyáltalán nem bánja, hogy az AC Milánban kötött ki.


Fotó: Matthew Ashton/EMPICS via Getty Images

A 43 éves ikonikus csatár 1997-ben hagyta el Barcelonát 19,5 millió fontért az Inter kedvéért. Ez akkoriban világrekordott jelentett. Ronaldo Interben töltött évei alatt rengeteget volt sérült már a kezdetekben is, ennek ellenére 68 mérkőzésen 49 gólt termelt. Ronaldo így fogalmazott a olasz Sportweek magazinnak.

"Könnyűnek tűnik ezt mondani, de én tényleg visszaakartam térni az Interbe. Sőt, mindent megtettem, hogy visszatérhessek. Addig vártam ameddig csak tudtam a válaszukra, ám amikor nem kapsz választ nem tudsz mit tenni."


Fotó: Matthew Ashton/EMPICS via Getty Images/Fernando Camino/Cover/Getty Images

Ronaldo 2002-ben távozott az Interből 46 millió euróért, és csatlakozott Florentino Pérez Galaktikus Real Madridjához. A kétszeres Aranylabdás 2007-ben tért vissza Olaszországba, amikor az Inter ősi riválisa az AC Milan 4,95 millió fontott fizetett a Királyi Gárdának. Ronaldo mindössze egy szezont töltött Milánóban, ám azt állítja, hogy egy percig sem bánja, hogy végül aláírt a piros-feketékhez.

"Az AC Milan akart engem, és abban a pillanatban egyáltalán nem éreztem magam árulónak, sőt, azt éreztem, hogy az Inter volt aki elárult, hiszen ők utasítottak el engem. Ez egy népszerűtlen döntés volt, ám az életemben sosem féltem az ilyen lépéseket meghozni."


Fotó: GettyImages

Az egykori Real Madrid és Barcelona csillag elmagyarázta az AC Milanba való igazolásának okait, és Silvio Berlusconival a klub volt elnökével fennálló kapcsolatát.

"Ha megtettem az azért van, mert abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ezt kell tennem, nem gondolkoztam azon, hogy ez most helyes vagy nem helyes. Berlusconi és különösen [Adriano] Galliani nagyon szeretett engem, velük való kapcsolatom olyan emlékeket idéz fel, amik a mai napig mosolyt csalnak az arcomra."


Fotó: Felipe Caicedo/LatinContent via Getty Images

Ronaldo, akit minden idők egyik legjobb játékosának tartanak elhagyta Milánót, hogy hazatérjen a Corinthians együttesébe. Végül 2011-ben vonult vissza végleg a labdarúgástól.

Sport365.hu - Volt egyszer egy Ronaldo...

Úgy gondoljuk, azzal nem mondunk hatalmas meglepetést, ha úgy állítjuk be a brazil Ronaldót, hogy egy igazi befejező csatár volt, aki pályafutása során 414 gólt szerzett. A brazil Fenoménnak nincs oka szégyenkeznie erre a számra, ez egyszer már biztos. A sok közül van viszont egy olyan mutató, amitől tátva marad az ember szája.

Sport365.hu - Ilyen érzés, amikor szembe jön veled Ronaldo

Ronaldo Luís Nazário de Lima, aki mindig nagy fejfájást okozott a védőknek. Az egyik másodpercben még látja, a másikban már nem. Mintha fénysebességgel közlekedett volna sokszor. Ez a cikk egy igazi Ronaldo-show lesz, és aki szereti a focit, az ezt értékelni is fogja. Ronaldo a pályafutása alatt minden lehetséges módon megverte a védőket.

Sport365.hu - Ronaldo: Kaptam egy telefont, hogy nem lehetséges a hosszabbításom

Ronaldo Nazario a DAZ-nak adott interjúban elárulta, miért is hagyta el a Barcelona csapatát, és milyen érzés is volt számára a Real Madridban futballozni. "Az idény végén azon ügyködtünk, hogy aláírjam az új szerződésemet Barcelonában, én közben hazautaztam Brazíliába. Öt nappal később kaptam egy telefont, hogy nem lehetséges a hosszabbításom.

Sport365.hu - "Ronaldo a mai napig jobban szereti a Barcelonát, mint a Real Madridot"

A Real Madrid egykori csatára egy interjúban beszélt Spanyolországban játszott éveiről, ami kifejezetten rávilágít arra, hogy mennyire rossz döntéseket hoztak akkoriban Barcelonában. A brazil fenomén az 1997-es szezon végén már megállapodott a szerződéshosszabbításról, amikor váratlanul nyaralása közben jött egy telefon, miszerint felbontották a szerződést.

Sport365.hu - Álomtizenegy: Ronaldo összerakta a sajátját

A nagy tapasztalatát felhasználva Ronaldo a FATV-vel készített interjú során összeállította a saját álomcsapatát, igaz, nem volt egyszerű. A kétszeres Aranylabdás támadó 352 gólt szerzett karrierje során, míg a brazil válogatottban 98 mérkőzés alatt 62 gólt ért el. A Fenomén játszott a Cruzeiro, PSV, Barcelona, Internazionale, Real Madrid, AC Milan és a Corinthians színeiben is.

Sport365.hu - 140 másodpercben összefoglalták, miért Ronaldo a világ egyik legjobbja - Videó

Sok támadó hajlamos volt visszahúzódni a középpályára, ezzel alárendelni magát a csapat számára és ezzel elhanyagolva a gólszerzést. Volt viszont olyan is, aki mindenzt vigyorgó csomagban szolgáltatta a közönségnek. Worth escaping for 140 seconds of your time: Ronaldo https://t.co/9flOzkRjHP Ez a videó kevesebb mint három perc, mégis generációkat motivál a brazil fenomén.

Sport365.hu - Hol ragyogott a legjobban Ronaldo?

Josep Pedrerol minden kétséget kizáróan kijelenti, hogy Ronaldo Nazario sokkal nagyobb minőséget képviselt az FC Barcelona színeiben, mint a Real Madridban. Ronaldo egyike azon kevés játékosoknak, akik dicsekedhetnek azzal, hogy viselték Spanyolország két legnagyobb klubjának a mezét is. A brazil zseni először a Camp Nou közönsége előtt játszott, majd karrierje utolsó momentumait a Santiago Bernabéu-ban élte meg.

Sport365.hu - "Ronaldo mindenki fölött áll"

A Sky Sports-nál ismét feldobtak egy érdekes kérdést, miszerint ki a jobb focista? Cristiano Ronaldo vagy Ronaldo Nazario? Sokak szerint nem lehet, vagy fölösleges őket összehasonlítani, de a sztárok most elmondták döntésüket, ami alapján nincs kérdés. Forrás: skysports.com Borítókép: Gunnar Berning/Bongarts/Getty Images

Sport365.hu - Öröm nézni, ahogy Ronaldo "átgázol" a védőin - Videó

Ronaldo Nazariót minden idők legjobb játékosának tekintik, miközben a labdarúgó történelem egyik legnagyobb "mi lett volna ha..." című játékosa is egyben. Egy összefoglaló videó jelent meg a brazil zseniről. ami rávilágít mindenkit arra, hogy miért is rajonganak még a mai napig annyian a Fenoménért.

Sport365.hu - Ronaldo megnevezett öt játékost, akiket szívesen néz a pályán

Az egykori Real Madrid és brazil legenda, Ronaldo Nazario öt fős listáján nem szerepel a Juventus sztárja, Cristiano Ronaldo. Ez a bizonyos lista azon játékosokból áll össze, akiket Ronaldo élvezettel néz a pályán. A portugál klasszis kihagyása sokaknak nagy meglepetés, hiszen egy ötszörös aranylabdásról beszélünk. Na de, kikből is áll az a bizonyos öt fő?

Sport365.hu - "Ronaldóval volt a legtöbb problémám az öltözőben"

A Real Madrid egykori edzője, Fabio Capello bevallotta, hogy a brazil Ronaldo Nazario volt a legnagyobb tehetség, akivel valaha együtt dolgozott, ugyanakkor ő okozta a legtöbb problémát is számára az öltözőben. Capello a 2006-2007-es szezon első részében edzette a Real Madridban a brazilt, akivel az idő múlásával szoros baráti kapcsolatba kerültek egymással.

Sport365.hu - "Ronaldónak unalmas lehet azt hallani, hogy én vagyok az igazi Ronaldo"

A Juventus sztárjának állandóan abban az árnyékban kellett élnie, hogy van egy Fenomén ezzel a névvel, és el kell érnie legalább azt a szintet, hogy elismerjék őt. Azt lehet mondani, hogy a portugál a karrierje során ezt is tette. Sokszor használnak a brazil legendára különböző jelzőket, az "eredeti Ronaldo" vagy éppen a "kövér Ronaldo", csakhogy megkülönböztessék a portugáltól.


Forrás: sportbible.com
Borítókép: sportbible.com

Videók