Világbajnok olasz a Brescia új edzője

Fabio Grosso lett a kiesőhelyen álló csapat edzője.


A játékosként világbajnok Fabio Grossót nevezték ki az olasz Serie A-ban szereplő Brescia labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.

A 41 éves szakembert két nappal azután nevezték ki a klub vezetői, hogy menesztették Eugenio Corinit. A korábbi trénerrel jól kezdett az élvonalban az újonc, a legutóbbi hat meccsén viszont csak egy pontot szerzett, hét pontjával pedig a 19., kieső helyen áll.

A 49 éves Corini 2018 szeptemberében vette át az akkor a másodosztályban szereplő együttest, és vezetésével a Brescia nyolc év után feljutott az élvonalba.
Grosso játékos-karrierjének lezárását követően három évig a Juventus utánpótláscsapatainál dolgozott, majd a Barit és legutóbb - májusig - a Hellas Veronát vezette.

 

Sport365.hu - Balotelli nem bírta a rasszista megjegyzéseket! - Videó

A Verona-Brescia mérkőzésen Mario Balotelli, a vendégek támadója a hazai szurkolók egy csoportjának rasszista bekiabálásai miatt az 54. percben előbb kezébe vette a labdát, felrúgta a lelátóra, majd levonult a pályáról. A kapu mögött a csapattársai és az ellenfél játékosai is győzködték, ne menjen be az öltözőbe.

 

 


 

Fotó: Emmanuele Ciancaglini/NurPhoto via Getty Images

 

Videók