Szinte egy csapatnyi játékost szerződtetett eddig a nyáron a Juve

Most a Manchester City-vel üzleteltek.


Hátvédet cserélt egymással a Juventus és a Manchester City labdarúgócsapata: a brazil Danilo előbbi, a portugál Joao Cancelo utóbbiban folytatja pályafutását.

A két klub közös bejelentése szerint a 37 millió euróért megvásárolt Danilo ötéves szerződést kötött az olasz bajnok torinóiakkal, míg Joao Cancelo 65 millió euróért költözik az angol bajnokhoz.

A 28 éves, 23-szoros brazil válogatott Danilo korábban a Santosban, a Portóban és a Real Madridban játszott, a Manchester Citynél két idény alatt 59 mérkőzésen lépett pályára.

A Benfica-nevelésű, 14-szeres portugál válogatott Cancelo a Valenciában és az Internazionaléban labdarúgója volt, mielőtt a legutóbbi szezon előtt a Juventushoz szerződött volna. A torinói együttesben 34 mérkőzésen szerepelt.

A Juventus így nyolcadik érkezőjét is bejelentheti Rabiot, Buffon, Ramsey, De Ligt, Romero, Pellegrini és Demiral után, akikre összesen 188 milliót költöttek. Az első három játékos ingeny érkezett, míg az összeg nagy részét 85 milliót a holland üstökös megszerzése teszi ki.

A Manchester City-nél az ötödik igazolás Cancelo Steffent, Angelinot, Rodrit és Felix Correiát követően. Az angolok mindezt 158 millióból finanszírozták, amiből Steffen (8), Angelino (12) és Correia (3) szerződtetése mindössze 23 milliót tesz ki.

Fotó: Alberto Gandolfo/Pacific Press/LightRocket via Getty Images

Videók