Hiába a pletykák és az elégedetlen hangok, úgy tűnik marad a Barca edzője

Az elnök szerint Quique Setién marad a Barcelona vezetőedzője.


Az FC Barcelona elnöke szerint a következő idényben is Quique Setién lesz a katalán csapat vezetőedzője.

Josep Maria Bartomeu egy keddi rádióinterjúban kifejtette, nem bánta meg, hogy januárban Ernesto Valverde helyére a 61 éves trénert nevezte ki, aki azóta vegyes eredményekkel ugyan, de megpróbálta megreformálni az együttes játékát.

"Setién nyilvánvalóan folytatja a munkáját. Nagyon elégedett vagyok a csapat játékának alakulásával, az utóbbi néhány mérkőzésen látszott a Setién tevékenységével bekövetkezett javulás. Nem bánom Valverde menesztését, a csapatnak lökésre volt szüksége, Setién új gondolatokat és érzéseket hozott magával" - mondta a Rac1 rádiónak.


A Barcelona a koronavírus-járvány miatti leálláskor még kétpontos előnnyel vezette a La Ligát, az újrakezdés óta azonban többször is döntetlent játszott, amit a nagy rivális Real Madrid kihasznált, és négy ponttal meglépett.

"Természetesen megnyerhetjük a bajnokságot, matematikailag ez még lehetséges, és az utolsó napig meg is kell őrizni a reményünket. A saját játékunkra kell összpontosítanunk, meg kell próbálnunk megnyerni a mérkőzéseket, miközben jól futballozunk és fejlődünk" - nyilatkozott a tréner, akiről az elmúlt hetekben olyan hírek jelentek meg, hogy a következő szezonban már nem ő lesz a Barcelona vezetőedzője.

Sport365.hu - Áll a bál a Barcánál! Már a tisztelet sincs meg a játékosok és az edzői stáb között - Videó

Mint arról beszámoltunk, hiába Lionel Messi 700. gólja, a Barcelona nem bírt az Atlético Madriddal kedd este a spanyol bajnokságban. A mérkőzést három tizenegyesből szerzett találat és egy öngól színesítette, valamint Messi reakciója. A rangadó döntetlennel zárult, amely egyik félnek sem igazán jó.


Lehetséges utódjaként képbe került Xavi, a klub korábbi világ- és Európa-bajnok középpályása, aki maga is úgy nyilatkozott, hogy most már készen áll a Barcelona irányítására. Ugyanakkor a hétvégén megújította a következő idényre szóló vezetőedzői szerződését a katari al-Szadd labdarúgócsapatánál.

Kép: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images

Sport365.hu - Fokozódnak a bonyodalmak Griezmann körül

A gyenge szezonhajrá mellett az Antoine Griezmann személye körüli hercehurca is borzolja a kedélyeket a spanyol bajnoki címvédő Barcelona labdarúgócsapatánál. A Quique Setién vezetőedzőnél kegyvesztettnek tűnő francia világbajnok kedden az Atlético Madrid elleni 2-2 során ismét a cserepadon kezdett, és ezúttal csak a 90. percben lépett pályára, ami általános megrökönyödést keltett.

Videók