Sarri szerint nem lehet magyarázatot adni a Milan elleni összeomlásra

A Juve edzője nem akar sokat rágódni a vereségen.


Maurizio Sarri, az olasz bajnoki listavezető Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nem vezetne jóra, ha sokáig rágódnának az AC Milan elleni kedd esti rangadón, amelyet 2-0-s előnyről 4-2-re elveszítettek.

A meccs kiegyenlített első félidőt hozott, majd a fordulás után a torinói együttes két gyors góllal magabiztos előnybe került, és úgy tűnt, könnyedén nyer. A hazaiak viszont a 62. percben büntetőhöz jutottak, a VAR segítségével megítélt 11-es után pedig teljesen szétestek a vendégek. A Milan öt percen belül lőtt három gólt a lebénult Juvénak, amely a 80. percben pecsételte meg végleg a saját sorsát, amikor Alex Sandro az ellenfelet hozta nagy helyzetbe.

"Egy órán át világklasszis teljesítményt nyújtottunk. Totálisan uraltuk a meccset, aztán jött a teljes leállás" - nyilatkozta Sarri. - "Általában az ilyen érthetetlen rövidzárlatra nem lehet megtalálni a magyarázatot."

A 61 éves szakember azt is elmondta, hogy ha most "túlelemeznék" a történteket, akkor maguknak ártanának, az önvádaskodás kontraproduktív lenne, és lerombolnák vele azt, amit eddig felépítettek. Márpedig szombaton újabb rangadó, a hosszú ideje bombaformában játszó Atalanta elleni hazai összecsapás vár a csapatára.

"A mostani teljesen más vereség volt, mint amikor a kupadöntőben a Napolival szemben maradtunk alul vagy februárban a Hellas Verona elleni, ezért csak a következő meccsre kell figyelnünk. Ez a csapat csodálatos játékra képes, és ez az, amire építenünk kell." 

Borítókép: Stefano Guidi/Getty Images

Videók