Piolit nem érdekli, ha elveszíti a munkáját

Az AC Milan edzője úgy nyilatkozott: csak azzal a feladattal foglalkozik, amivel megbízták.


Stefano Pioli, az elmúlt hetekben kiemelkedő teljesítményt nyújtó AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője állítása szerint nem foglalkozik azzal, hogy a szezon végén elveszítheti munkáját az együttesnél.

Az olasz szakember októberben vette át a piros-feketék irányítását, és a kezdeti gyengélkedés után a csapat egyre jobb játékot mutatva lépeget előre a tabellán. A gárda a koronavírus-járvány miatti szünetet követően kifejezetten bravúrosan szerepel, az elmúlt napokban előbb a második Laziót verte 3-0-ra, majd kedd este a címvédő és listavezető Juventust győzte le 2-0-s hátrányból felállva 4-2-re.

Mindezek ellenére az olasz sajtóban már jó ideje téma új edző érkezése, kedden pedig a La Gazzetta dello Sport címlapon közölte, hogy a klub már mindenben megállapodott Ralf Rangnickkal, aki az edzői poszt mellett sportigazgatóként is tevékenykedik majd a Milannál a következő szezontól.

Piolit a Juve elleni bravúros sikert követően éppen ezért elsősorban nem is csapata emlékezetes teljesítményéről, hanem az állásáról kérdezték.

"Én csak arra a feladatra koncentrálok, amivel megbíztak. Nem vesztegethetem az energiámat arra, hogy olyan helyzeten rágódjak, amely nem tőlem függ" - mondta az 54 éves edző. - "A következő meccsre gondolok, és arra, hogy nagy örömömre együtt dolgozhatok ezekkel a srácokkal."

A tréner szerint a játékosaival mostanra egy csapattá váltak, a futballisták hisznek egymásban, és ez látszik a teljesítményükön is.

"A csapat nehéz helyzetben rázódott össze, itt mindenki csak a dolgára koncentrál. Minden dicséret a labdarúgókat illeti, mivel rendkívüli odaadással és hozzáállással futballoznak." - tette hozzá.

Az AC Milan jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán és harcban van az Európa-liga-szereplésért.

Borítókép: Pier Marco Tacca/Getty Images
 

Videók