Conte távozhat az Intertől, már az utódját is tudni vélik

Feszült a légkör Milánóban.


Elmérgesedett a viszony a Serie A-ban második helyen végző Internazionale vezetőedzője és a milánói labdarúgóklub vezetői között.

Ugyan a szakember második helyen zárt csapatával az olasz pontvadászatban, mégis úgy tűnik, idő előtt távozhat Milánóból, attól függetlenül, hogy érvényes szerződése van az Interrel. A Sky Sport Italia legfrissebb információi szerint ugyanis az Inter és Antonio Conte viszonya olyannyira megromlott, hogy elképzelhető, hogy közös megegyezéssel felbontják a megállapodást.


Az olasz sajtó azután kezdett el pletykálni, hogy Conte a hétvégi Atalanta elleni bajnoki után nehezményezte, hogy a klub elöljárói fontos esetekben nem álltak ki mellette és nem védték meg a játékosokat. Úgy fest Conte nem akar még egy újabb évet tölteni az Internél, mivel úgy érzi, a futballisták és a szakmai stáb munkáját nem ismerték el.

Az Internél természetesen nem értettek egyet a tréner szavaival. A volt szövetségi kapitány személyes tárgyalást kért a kínai tulajdonostól.

Azonban könnyen elképzelhető, hogy amennyiben Zhang és Conte nem tud közös nevezőre jutni, úgy az 51 éves edző feláll a kék-feketék kispadjáról. Az olasz sajtó egyébként már a lehetséges utódokról is beszámolt, ugyanis úgy tudják, hogy a legesélyesebb az AC Milannal egy, a Juventusszal öt bajnoki címet nyerő Massimiliano Allegri lehet. A Tuttosport szerint azonban nem kizárt, hogy a Tottenhamet a Bajnokok Ligája döntőjébe vezető Mauricio Pochettino is képbe kerülhet a kispad kapcsán.

 

Forrás: SkySportItalia

Borítókép: Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images

Videók