Megvan, ki fogja irányítani a holland válogatottat Koeman helyett

Amíg nem találják meg Koeman utódját, addig a 62 éves szakember irányítja a nemzeti együttest.


Ideiglenesen az eddigi másodedző Dwight Lodeweges veszi át a szövetségi kapitányi feladatokat a holland labdarúgó-válogatottnál, miután Ronald Koeman az FC Barcelona vezetőedzője lett.

A holland sportági szövetség szerdán közölte, hogy amíg nem találják meg Koeman utódját, addig a 62 éves szakember irányítja a nemzeti együttest. Koeman 2018 februárja óta vezette a válogatottat, és kijuttatta a csapatot a 2020-as Európa-bajnokságra, melyet a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztottak.

A holland válogatott szeptember 4-én Lengyelország, 7-én pedig Olaszország nemzeti együttesével játszik Amszterdamban a Nemzetek Ligájában.

Koeman szerződtetését szintén szerdán jelentette be a Barcelona, miután a holland és a spanyol sajtó már hétfőn arról írt, hogy az 57 éves tréner lesz Enrique Sétien utódja.

"Megtiszteltetés volt holland szövetségi kapitányként dolgozni, és büszkén tekintek vissza arra, amit ebben az időszakban a csapattal közösen elértünk. Meg vagyok győződve arról, hogy a válogatott előtt fényes jövő áll" - mondta Koeman.

Kép: Eric Verhoeven/Soccrates/Getty Images

Sport365.hu - Ő lehet Koeman első nagy fogása a Barcánál

Ronald Koeman érkezésével a Barcelona megszerezheti az ősi rivális Real Madrid orra elől a holland válogatott Donny van de Beeket. Ugyan a hivatalos bejelentésre még várni kell, de mint beszámoltunk róla, sajtóhírek szerint a Barcelonánál Ronald Koeman az első számú vezetőedző-jelölt a hétfőn menesztett Quique Setién helyére.

Videók