Intő jel: súlyos pofont kapott a brazil válogatott

Három meccsből kettőt is elvesztettek, így nem jutottak ki.


Nem lesz ott a párizsi olimpián a címvédő brazil válogatott, az együttes ugyanis elbukta a selejtezőt, Venezuelában a legnagyobb riválisuktól kaptak ki.

A Javier Mascherano vezette argentin U23-as válogatott egyetlen gólját Luciano Gondo szerezte a mérkőzés 77. percében. Argentína öt ponttal a második helyen végzett az utolsó csoportkörben, míg Brazília három ponttal maradt harmadik.

Argentína mellett Paraguay képviseli Dél-Amerikát a párizsi olimpián, amely a torna utolsó mérkőzésén 2-0-ra legyőzte a házigazda Venezuelát, és ezzel hét ponttal az első helyet szerezte meg. Venezuela ezzel szemben egy ponttal maradt csoportja utolsó helyén.

Brazília a három évvel ezelőtt Tokióban szerzett arany mellett 2016-ban Rio de Janeiróban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, 2004 óta először fordult elő, hogy nem sikerült kvalifikálnia magát az olimpiára.

Argentína viszont 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is olimpiai bajnoki címet szerzett labdarúgásban.

Borítókép: Joilson Marconne/CBF

Videók