Bocsánatot kért, majd lemondott a román szövetségi kapitány

Csoportja negyedikként zárt Románia.


A sikertelenül megvívott Európa-bajnoki selejtezők után kedden bejelentette lemondását a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány posztjáról Cosmin Contra.

A 43 éves szakember a román hírügynökségnek azt nyilatkozta, a kitűzött célját nem sikerült elérnie, ezért nem folytatja munkáját a nemzeti csapat élén.

"Bocsánatot szeretnék kérni a szurkolóinktól azért, hogy nem sikerült ennél többet tennem" - jelentette ki Contra.

A románok hétfő este 5-0-ra kaptak ki a selejtező F csoportjában a spanyolok vendégeként, és negyedikként zártak a hatosban, melynek első két helyezettje, Spanyolország és Svédország jutott ki egyenes ágon a jövő évi kontinenstornára. Románia a Nemzetek Ligája pótselejtezőjében lesz érdekelt.

A román szövetség közlése szerint a 2017 szeptemberében kinevezett Contra utódja Gheorghe Hagi, vagy Dan Petrescu lehet.

Borítókép: Alex Nicodim/Getty Images

 

Videók