Áldás vagy átok a zsenialitás? Sorsdöntő napok Messi számára

Folytatjuk a "Messi szindróma" bemutatását, amibe nem csak a világ egyik legjobb játékosa, de egész Argentína is belereccsent.


A Messi-szindrómával, az Argentin-válogatott sikertelenségével, a kudarcba fulladt Copa-szerepléssel és a Chile elleni botrányos bronzmérkőzéssel előző cikkünkben már foglalkoztunk.

Következik a második rész, Messi súlyos vádjairól, a rá váró feltehetően szigorú büntetésről és a Messi-átok kiteljesedéséről.

Súlyos kritikák a dél-amerikai szövetség felé:

A 2-1-re végződő bronzmérkőzés után Messi nem volt hajlandó felmenni a doboróga és a neki járó bronzérmet sem vette át.

Az argentín csapatkapitány a lefújást követően, feltehetően még erősen az események hatása alatt nyilatkozott a sajtó képviselőinek, ahol súlyos vádakkal illette a torna szervezőit.

Messi a következőket mondta az as-nek a lefújás után:  

„Nem kellene, hogy részt vegyünk ebben a korrupcióban, amit itt elszenvedünk a tornán.”  

Messi szerint továbbjuthattak volna, de nem engedték, hogy ott legyenek a döntőben, és talán az egészet előre így rendezték el.

(Fotó: Maja Hitij - FIFA/FIFA via Getty Images)

A dél-amerikai szövetség, a CONMEBOL hivatalos közleményben reagált az argentin vádjaira, melyben hangsúlyozták, hogy:

„a fair play egyik alappillére, hogy tisztelettel tudomásul vesszük a mérkőzés eredményét és a játékvezető döntéseit”.  

Továbbá szerintük   

„Elfogadhatatlan, hogy valaki megalapozatlan vádakkal megkérdőjelezi a Copa América feddhetetlenségét."

„A vádak tiszteletlenséget sugallnak a torna, a résztvevő játékosok és a CONMEBOL több száz alkalmazottja felé.”

(Fotó: VI Images via Getty Images)

Kiteljesedik az átok? Kétéves eltiltás is járhat Messinek.

A dél-amerikai szövetség közleményéből nem derül ki, azonban szinte biztosra vehető, hogy Messi a nyilatkozata miatt büntetésre számíthat. A büntetés mértéke és mikéntje azonban még kérdéses. 

Egyes pletykák szerint akár két évre is eltilthatják az argentin klasszist a válogatott-szerepléstől. 

Ez esetben Messinek ki kellene hagynia a 2020-as Copa Américát és a 2022-es világbajnokság selejtezősorozatát.

(Fotó: Ira L. Black/Corbis via Getty Images)

 

(Fotó:Clive Rose/Getty Images)

Messi nyilatkozata a döntőt követő sajtótájékoztatón is szóba került. A brazilok szövetségi kapitánya, TIte a következőket fogalmazta meg az argentin véleményével kapcsolatban: 

„Kivételes játékosnak tartom, de több tiszteletet kell mutatnia, és elfogadni a vereséget. Több mérkőzésen is sújtottak minket téves ítéletek, Argentína ellen pedig végig sportszerűen játszottunk. Őszinte leszek, a hírneve túlságosan nagy nyomást helyez rá.” 

Marquinhosnak, a brazilok középhátvédjének is megvolt a véleménye az esetről: 

„Frusztráló, amikor egy ilyen szintű játékos, mint ő, ilyeneket mond…”

(Fotó: Clive Rose/Getty Images)

Messi részéről a súlyos vádak vakmerő megfogalmazása betudható az elmúlt évtizedben felhalmozott válogatottbeli kudarcoknak, valamint a személyét ért rengeteg kritikának és a rá nehezedő nyomásnak, amely mind nemzeti, mind világszinten megjelent.

Olyan, mintha az egész világ arra várna, hogy Messi "egymaga" nyerjen Vb címet Argentinának, ahogy az a köztudatban él Maradonáról.

Ez a teher, ez az elvárás bárkit összeroppantana, még akkor is, ha -mint Messi- éppen  ő a világ egyik legjobbja. 

Az egészen biztos, hogy Messi nem volt képes elviselni azt az iszonyatos és évről-évre növekvő lelki terhet, amelyet először a válogatottság, majd a válogatott sorozatos kudarcai jelentettek. Ha azt mondjuk, hogy az argentin nemzet 15 éve vágyik a sikeres Copa América szereplésre, akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy a sikert elsősorban a korszak zsenijétől, Lionel Messitől várják. 

(Fotó:Carlos Cuin/Jam Media/Getty Images)

 

(Fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

A legendás 10-es mellett mindenki mellékszereplő, még a szövetségi kapitány is, vagyis egy teljes nemzet várja Messitől a felemelkedést. Ez pedig elképzelhetetlenül nagy teher. 

Lionel Messi a hosszabbítás 121. percében, egygólos hátrányban a világbajnoki-döntőben, számára tökéletes szögből méterekkel fölé rúgja a labdát.

Lionel Messi az Izland elleni vb-mérkőzésen is kihagyta a büntetőrúgást, mely így 1-1-re végződött.

Messi a sorfalba bombázza a szabadrúgást a Peru elleni vb-selejtezőn.

A klubjában szinte példátlan magabiztossággal értékesíti a szabadrúgásokat és a büntetőrúgásokat az argentinok kapitánya, ám válogatott szinten gyakran hibázza el ezeket a lehetőségeket.

Messi kifakadása egy tünet, ami mögött súlyos problémák állnak. Az önuralom elvesztése azonban áldozattal fog járni. 

A világ egyik legjobb labdarúgójától nem volt szerencsés egy tizenkét-csapatos tornát és egy szövetséget ilyen komoly kritikával illetni, hiszen Messi szavait rajongók milliói követik világszerte, akik ezáltal elveszíthetik a sportág tisztaságába vetett bizalmukat.

(Fotó:Fred Lee/Getty Images)

A „Messi-szindrómára” a megoldás a nyugodt légkör megteremtése lehet az argentin válogatott körül, amelyben mindenki a feladatára tud koncentrálni. Ez azonban egy ilyen futballkultúrával és hagyományokkal rendelkező sikerre éhes nemzet válogatottjánál nem lesz egyszerű tornagyőzelmek nélkül… de különösen nem Messi nélkül.

"Don't cry for me Argentina"

Miért kell, hogy sírj, Argentína?

A sorsom, hogy érted éljek!
Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd:
Áldott a végzet; szenvedni érted!
A pénz, s a hírnév nem csábít már...
A féltett kis ábrándvilág csak egy gyermek álma volt,
S mint füst, messze szállt...
A szép csodáktól, az illúzióktól ne várj megoldást!

A válasz itt él a szívemben, ha szeretsz, én nem hagylak el!

- Andrew Lloyd Webber / Tim Rice: Evita, fordította: Miklós Tibor - 

A legfontosabb azonban, hogy, meg kellene jelennie egy olyan figurának Messi körül, aki képes egy korszakos zsenire hatni a feszült pillanatokban is, és ha kell lenyugtatja, ha kell motiválja, ha kell önbizalmat nyújt Lionel Messinek, hogy a klubcsúcsok elérése után a válogatottban is a valódi képességeinek megfelelő teljesítményt tudja nyújtani. 

Ebben az esetben már a "Messi szindróma" felelőtlen kritika probléma része is megszűnik, hiszen, ahogy Székely Éva, olimpiai-bajnok úszónő örökérvényű igazsága is mondja:

"Sírni csak a győztesnek szabad!"

 

 

(Borítókép: Koji Watanabe/Getty Images)

 

Videók