Edzői reagálások az Espanyol-Ferencváros EL-találkozót követően

Sergey Rebrov és David Gallego véleménye az 1-1-es végeredményt hozó összecsapásról.


Nem sokkal az Espanyol-Ferencváros összecsapás lefújása után kameránk előtt értékelt a két együttes edzője.
 
Sergey Rebrov értékelése a Ferencváros szemszögéből:
 
"Át kell gondolnunk, hogy ki ellen játszunk, hiszen az Espanyolnak helye van az Európa Ligában, hiszen egy erős bajnokságból kvalifikálták magukat ide.
Az első 20 percben remekül játszottunk, gólt is szereztünk, nekik pedig helyzeteik sem voltak. A második játékrészben több lehetőségük volt gólt szerezni. 
Boldog voltam, hogy hogy csapatként játszottunk már az első perctől kezdve. Ugyanakkor az eredményre is törekedni kellett, akárcsak a Dinamo Zágráb vagy a Valletta ellen."
Isaelről a következőt tette hozzá: "Csatárként és védőként is keményen küzdött, ám az utolsó fél órára teljesen elfáradt, viszont mindent megtett a csapatért."

David Gallego pedig így látta a csütörtöki mérkőzést:
 
"Nem ilyen kezdésről álmodtunk. Nem akarok olyan csapatot látni, amelyet az első félidőben láttam.
Hiányzott az intenzitás a csapatból, és nem tudtunk kellő nyomást gyakorolni a Ferencvárosra. Keserédes érzéseim vannak a találkozóval kapcsolatban.
Egyedül a második félidőben látottakkal vagyok elégedett. Nyerni jöttünk, de mégsem sikerült.
Az FTC rendezett és összeszedett csapat benyomását keltette. Nem várnak az ellenfél hibájaira, hanem helyzeteket alakítanak ki."
 
A csoporttal kapcsolatban a kiegyensúlyozottságát emelte ki, ahol nem a csapat neve számít.

Fotó: Sport365.hu
Videó: Sport365.hu 

 

Videók