"Nagyon szervezett, jól játszó ellenféllel találkozunk" - Michael Oenning

A szakvezető szerint csapata esélyesebb mint az FC Vaduz.


Michael Oenning vezetőedző szerint csapata, az Újpest FC, valamint a liechtensteini FC Vaduz is "focizni akar", vagyis nem csak védekezésre játszik csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc budapesti első mérkőzésén.

"Nagyon jól szervezett, jól játszó ellenféllel találkozunk. Mindkét csapat célja a továbbjutás, mindkettő jól felkészült, és úgy gondolom, mindkét együttes focizni akar" - nyilatkozta a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatón az Újpest FC német vezetőedzője.

Oenning úgy fogalmazott: mivel megnyerték a Magyar Kupát, megérdemlik, hogy kiléphettek az európai kupaporondra.

"Örülünk, hogy részt vehetünk a Konferencia-ligában, szeretnénk élvezni a mérkőzéseket, és jó meccseket játszani" - mondta.

A szakvezető a célokról annyit mondott: a lehető legtovább szeretnénk eljutni, vagyis addig akarnak versenyben lenni a harmadik számú európai kupasorozatban, ameddig csak lehet, de "nyilvánvalóan mindenki hasonló elvárásokkal vág neki a szezonnak". Hozzáfűzte, nincs rajtuk nyomás a vezetőség részéről.

Mario Frick, az FC Vaduz vezetőedzője úgy vélekedett, hogy a magyar együttes a párharc esélyese, Oenning azonban nem értett egyet ezzel. Utóbbi megjegyezte, nem a nulláról kellett kezdeniük a nyári felkészülést, mert a csapat nagyobb részét együtt tudták tartani.

"Nehéz megmondani, mi várható csütörtökön, hiszen ez lesz a szezon első tétmérkőzése, de bizakodásra ad okot, hogy a felkészülés jól sikerült" - folytatta Oenning.

Frick kiemelte, rendkívül tapasztalt csapat ellen fognak játszani, a taktikájukról pedig elárulta, szeretnék minél többet birtokolni a labdát. Hozzátette, van már tapasztalatuk magyar csapat ellen a nemzetközi porondon, hiszen két évvel ezelőtt a MOL Fehérvár FC-vel találkoztak, és sikerült is továbbjutniuk az Európa-liga selejtezőjében.

A vezetőedző elmondta, a liechtensteini kupagyőztes is hasonló cipőben jár, mint aktuális ellenfele, ugyanis sikerült együtt tartaniuk a csapatukat nyáron.

A házigazdák csapatkapitánya, Simon Krisztián kijelentette: nem örül, hogy eltörölték az idegenben lőtt gólok szabályát, azt viszont előnynek tartja, hogy hazai pályán a szurkolóik előtt játszhatnak, míg a visszavágót a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik.

A párharc első mérkőzése csütörtökön 21 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban, az idegenbeli visszavágót jövő csütörtökön játsszák. A továbbjutó a svájci FC Basel vagy az albán Partizani Tirana együttesével találkozik a következő körben.

Borítókép: Facebook.com/ Újpest FC 

Videók