Óriási küzdelem, hosszabbítás, büntetők, Olaszország döntőben

Rangadóhoz méltó mérkőzés volt.


A labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjében Olaszország és Spanyolország együttesei találkoztak a Wembley-ben.

A mérkőzést a német játékvezető, Felix Brych vezeti. Az azzuriknál a súlyosan megsérült Spinazzolát Emersonnal próbálta pótolni Roberto Mancini, olasz szövetségi kapitány. 

A találkozó első helyzetére nem kellett sokat várni. Chiesa ugrott ki, akinek lövése a kapufát találta el, de a játékvezető később lefújta az akciót les miatt.

A mérkőzés elején a spanyolok birtokolták többet a labdát, a 10. percben Koke beadását mentette Chiellini.

Két perccel később Pedri tette középre a labdát Oyarzabalnak, azonban ő rosszul vette át azt. 

Az első negyedóra végén Ferran Torres lőtt távolról, lövése mellé szállt.

A 20. percben Emerson indult el a kapu felé, a rosszul kifutó Unai Simon mellett középre játszott Barellának, aki csinált egy cselt, de az érkező Busquets nagyot mentett. 

A 25. percben Dany Olmo került nagy helyzetbe, Donnarumma óriásit fogott.

 

 

Az első fél órában Spanyolország jobban játszott, több helyzetük volt. 

A 32. percben Koke szerzett labdát, amely Olmóhoz került, de távoli lövése a kapu fölé szállt. 

A találkozó kiegyenlítetté vált, a következő öt percben nem tudtak a csapatok mit kezdeni egymással. 

Egy perccel később Oyarzabal lőtt jócskán kapu fölé. 

A 40. percben Koke szabálytalankodott Emersonnal a félpályánál, Felix Brych lefújta az akciót.

Egy perccel az első félidő vége előtt Insigne tette le a mellette futó Emersonnak a labdát, aki a 16-oson belülről kapura lőtt, lövése a kapufát találta el. 

A szünetben Spanyolország-Olaszország 0-0

A második félidőben Unai Simon hibája után harcolt ki az olasz csapat szögletet, ami után a spanyol védőknek kellett menteni, egy perccel később Immobile lőtt mellé. 

A túloldalon Olmo beadása után Di Lorenzo mentett nagyot. 

Az 53. percben Oyarzabal indult meg, középre tette a labdát Busquetsnek, aki nem sokkal lőtt kapu fölé. 

Egy perccel később a túloldalon Chiesa került gólhelyzetbe, lövését Unai Simon védte. 

Az 56. percben egy spanyol kontra végén Ferran Torres lőtt, amit Di Lorenzo blokkolt. 

Négy perccel később egy gyönyörű támadás végén megszerezte a vezetést az olasz válogatott. Donnarumma indította Verrattit, aki áttette Insignének, aki nagyszerűen ugratta ki Berardit, a labda Chiesához került, aki nagyszerűen tekert a hosszú sarokba. (0-1)


 

A gól után megélénkült a spanyol csapat, igyekezett gyorsan egyenlíteni. A 65. percben Koke ívelése után Oyarzabal feje felett szállt el a labda. 

Egy perccel később Olmo lőtt kapura távolról, nem sokkal ment mellé. 

A 67. percben újabb olasz helyzet maradt ki. Chiesa ugratta ki a csereként beállt Berardit, akinek lövését Unai Simon védte nagy bravúrral. 

Öt perccel később újabb olasz kontra végén Berardi elöl mentett a visszafutó Jordi Alba. 

Negyedórával a vége előtt Morata került gólhelyzetbe, azonban Chiellini menteni tudott. 

Tíz perccel a vége előtt Berardi került nagy helyzetbe, de Unai Simon védeni tudott. 

Egy perccel később a csereként beállt Morata egyenlített. Morata és Olmo összjátéka után a Juventus támadója nem hagyta ki a kihagyhatatlant. (1-1)

 

A gól után megélénkült Luis Enrique csapata, egy szögletet követően Busquets fejelte el a kapu előtt.

A 84. percben Morata tette le a szintén csereként beálló Gerard Morénónak, akinek lövése fölé szállt. 

Az utolsó percekben a spanyoloknál volt többet a labda, egy passzt Chiellini kézzel akadályozott meg, de a játékvezető nem fújt büntetőt, így következett a 2*15 perc hosszabbítás

A hosszabbítás első félidejének első fele kiegyenlített volt, a 98. percben egy spanyol beadás után Donnarumma védett a kipattanó után Morata lőtt, amit Chiellini blokkolt, a spanyol játékosról a labda a kapu felé pattant, de nem lett gól. 

Négy perccel később Olmo beadása után Donnarumma jött ki rosszul, de Morata lövését blokkolta Chiellini. Az első félidőben maradt az állás 1-1. 

A második játékrész elején a csereember Thiago próbálta az olasz kapust meglepni, nem jött neki össze. 

A 110. percben Berardi indult meg a kapu felé, de lövését blokkolták a spanyol védők. 

Öt perccel később úgy tűnt, a csapatok már készülődnek a büntetőpárbajra. Ez végül be is következett, így jöhettek a büntetők. 

 

 

Az első kör után az olaszoktól Locatelli, míg a spanyoloktól Dani Olmo lőtt, mindkettő kihagyta. 

A második körben Bellotti belőtte az olaszoknál, míg a spanyoloknál Gerard Moreno értékesítette a büntetőt. 

 

A harmadik körben az olaszoknál Bonucci belőtte, míg a másik oldalon Thiago is higgadt tudott maradni.
 

A negyedik körben Bernardeschi bebombázta míg a túloldalon, míg a spanyolok gólját szerző Morata büntetőjét kivédte Donnarumma

Az utolsó körben Jorginho a döntőbe lőtte jutatta az olaszokat 2012-ben ismét. 

A végeredmény Olaszország-Spanyolország 1-1 büntetőkkel 4-2 

 

 

 

 

Borítókép: Facebook.com/ Uefa Euro 2020

Videók