Hátrányból kell fordítania a Juventusnak és a Real Madridnak

Nehéz összecsapás vár mindkét csapatra.


Pénteken a sorozatban kilencedszer olasz bajnok Juventus fogadja Torinóban a francia Olympique Lyont, amely az első mérkőzésen meglepetésre 1-0-ra legyőzte a Cristiano Ronaldóval felálló olasz sztárcsapatot.

Maurizio Sarri tanítványainak ugyanakkor papíron nem kellene, hogy gondot jelentsen a Lyon megverése, ráadásul a Juve a bajnoki cím bebiztosítása után az utolsó néhány Serie A fordulóban igyekezett pihentetni meghatározó játékosait, Ronaldo az utolsó meccsen már pályára sem lépett.

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt nyolcaddöntős visszavágó a Manchester City és a spanyol bajnok Real Madrid összecsapása lesz Angliában, ahol a Zinedine Zidane vezette madridiaknak 2-1-es hátrányból kellene fordítaniuk és kivívni a továbbjutást.

A City a Premier League-ben nem tudott címet védeni, az FA Kupában pedig az elődöntőben vérzett el a későbbi győztes Arsenallal szemben, a Ligakupát viszont sikerült megnyernie. 

Borítókép: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images

 

Videók