Az Atalanta vezetőedzője a játékvezetést bírálta

Remo Freuler 17. percben kapott piros lapja alapjaiban változtatta meg az összecsapást.


Az Atalantát irányító Gian Piero Gasperini szerint a korai kiállítás tönkretette a Real Madrid elleni, szerdai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjüket.

Az olaszok szakvezetője szerint Remo Freuler 17. percben kapott piros lapja alapjaiban változtatta meg az összecsapást.

"Nem tudom, egyébként mi lett volna a végeredmény, lehet, hogy teljes létszámmal is veszítünk, de teljesen más, jobb mérkőzés lett volna"
- dühöngött a lefújás után Gasperini.

Az olasz edző hozzátette, úgy tűnik, vannak, akik szeretnének mindenféle fizikai kontaktust kiölni a labdarúgásból, meglátása szerint ugyanakkor ez a sportág halálát jelentené.


"Nem lehetnek olyan játékvezetőink, akik soha nem játszottak és nem tudják megmondani a különbséget a szabálytalanság és a kirívó szabálytalanság között. Ha ezt nem értik, más munkát kellene keresniük.

Nem kell NASA-mérnöknek lenned, hogy megértsd ezeket a dolgokat. Hihetetlen, ami ma történt"
- tette hozzá Gasperini, aki szerint nincs más választásuk, mint nyerni Madridban a március 16-i visszavágón.

A túloldalon sérülés miatt kilenc játékosát nélkülöző Zinedine Zidane Ferland Mendy győztes találatáról elmondta, azt a játékszituációt - kis szöglet után került helyzetbe a francia - edzéseken gyakorolták, más kérdés, hogy nem a védőnek kellett volna lövőhelyzetbe kerülnie.

"Nem volt ma este jó mérkőzésünk, de a legfontosabb az eredmény. Nagyon fontos, hogy idegenben betaláltunk" - fogalmazott a francia szakember. Hozzátette, a betömörülő ellenféllel szemben szinte alig volt területük, de a sok hiányzó ellenére is jól védekeztek, nem adtak lehetőséget az Atalantának a gólszerzésre, és pedig eredményesek tudtak lenni.

Borítókép: Tullio Puglia - UEFA/UEFA via Getty Images
 

Videók