A FIFA vizsgálatot indított Bruno Fernandes átigazolásával kapcsolatban

A Sampdoria tett panaszt a nemzetközi szövetégnél.


A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálja a Sampdoria panaszát, amelyet a Sporting CP-től januárban a Manchester Unitedbe szerződött Bruno Fernandes átigazolási díja kapcsán nyújtott be.

Az olasz együttes egy záradékra hivatkozva tartana igényt a 25 éves portugál középpályás - sajtóhírek szerint - mintegy 55 millió eurós átigazolási díjának egy részére.

A portugál válogatott futballista januárban szerződött Manchesterbe a Sportingból, amelyhez egy genovai szezon után, 2017-ben igazolt, médiaértesülések szerint 8,5 millió euróért.


Fernandes 2017-ig játszott a Sampdoriában.

Fotó: Paolo Rattini/Getty Images


A FIFA az ebben a - három évvel ezelőtti - szerződésben meghatározott pénzügyi kötelezettségeket vizsgálja, amelyben - ugyancsak sajtóhírek alapján - a Fernandesért befolyó továbbértékesítési összeg tíz százalékára tart jogot a Sampdoria.

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy Fernandes egyike volt a Sporting azon játékosainak, akik érvénytelenítették szerződésüket, amikor szurkolók támadtak rájuk a klub edzőközpontjában.


Az érintettek közül többen távoztak, Fernandes viszont maradt a lisszaboni csapatnál, és egy módosított kontraktust írt alá. A FIFA azt bírálja majd el, hogy az eredeti szerződésében érvényes kitételek az azt követőben is érvényesek maradtak-e.

Borítókép: Manchester United/Manchester United via Getty Images

Videók