Vb-selejtezők: László Csaba fiai Szlovákia ellen

Az európai vb-selejtezők G csoportjában pénteken Liechtenstein Bosznia-Hercegovinát fogadja, a litvánok Szlovákiával, a lettek pedig Görögországgal találkoznak.


Csaba Laszlo
 
A bosnyák válogatott már a 2012-es Eb-ről is csak pótselejtezőn maradt le és a Safet Susic vezette válogatott feltett szándéka, hogy 2014-ben ott lesz a brazíliai vb-n.
 
Ehhez első körben a kontinens egyik leggyengébb válogatottját, Liechtensteint kell legyőzni, ami papíron nem jelenthet nagy gondot Bosznia és Hercegovinának. A balkániak színeiben egyébiránt a Ferencváros frissen szerződtetett védője, Muhamed Besic is pályára léphet. 
 
A László Csaba vezette litván válogatott északi szomszédunkkal, Szlovákiával csap össze. A 2010-es vb-n remekül szereplő szlovákok egyértelműen erősebb csapatot alkotnak, mint a magyar szakember irányította baltiak, akik azonban az ambiciózus László Csaba irányításával képesek lehetnek hazai pályán jól szerepelni, bár már egy döntetlen is jó eredmény lenne számukra. 
 
A csoport harmadik meccsén a hatos favoritjának tartott Görögország Lettországba látogat és igazán meglepő lenne, ha nem három ponttal térhetne haza a mérkőzést követően. 
 
LABDARÚGÁS
Világbajnoki selejtező, G csoport
Litvánia-Szlovákia, Kaunas, 20:15 ó
Lettország-Görögország, Riga, 20:30 ó
Liechtenstein-Bosznia-Hercegovina, Vaduz, 19:00 ó

Videók