VB 2014: sorsdöntő ukrán-lengyel csata jön, nézők is lehetnek

Az ukrán szövetség fellebbezése nyomán az ország labdarúgó-válogatottja mégis nézők előtt láthatja vendégül a lengyeleket jövő pénteken a sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtezőn.


A nemzetközi szövetség közlése szerint a fellebbviteli bizottság az idő rövidsége miatt nem tud összeülni a találkozó időpontjáig, így a fellebbezés révén még nem jogerős a döntés.

Az ukránokat azért büntette a FIFA, mert a San Marino elleni, szeptember 6-án Lvivben játszott hazai mérkőzésükön szurkolóik antiszemita transzparenseket feszítettek ki, s egyéb rasszista, neonáci megnyilvánulásaik is voltak. A fegyelmi testület szombaton egy zárt kapus meccset rendelt el, továbbá kikötötte, hogy az ukránok Lvivben a következő, 2018-as világbajnoki selejtezősorozatban egyetlen meccset sem játszhatnak, illetve 45 ezer svájci frankos pénzbírságot is kiszabott.

A H csoportban jelenleg második helyen álló ukrán csapatnak 15 pontja van, eggyel kevesebb mint az éllovas angoloknak. A harmadik montenegrói együttes szintén 15 pontos, míg a negyedik lengyelek 13-at gyűjtöttek eddig.

Videók