Vb 2014: nyeretlenül búcsúztak a tornától az angolok

A továbbjutását már korábban bebiztosító Costa Rica gól nélküli döntetlent játszott a biztos kieső Angliával a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának keddi harmadik fordulójában.


Közepes iramban kezdődött a tét nélküli mérkőzés, ugyanakkor a kevésbé lüktető tempó ellenére mindkét csapat becsülettel próbált támadni, ennek megfelelően szép számmal adódtak lehetőségek a kapuk előtt.

A félidő felénél Borges szabadrúgásból a felső lécet találta telibe, ezután megélénkült az angolok játéka, s sorra dolgozták ki a kisebb-nagyobb helyzeteket.

Betalálniuk ugyanakkor nem sikerült, sőt, a játékrész hajrájában a Costa Rica-iak veszélyeztettek, gólt azonban ezúttal sem láthatott az 50 ezer fős közönség.

Fordulás után nem változott a játék képe, a közép-amerikai együttes nem erőltette túlságosan a támadásokat, inkább az angolok próbálkoztak, de a befejezésbe rendre hiba csúszott.

A Costa Rica-i védelem jól tette a dolgát, amikor hibázott, akkor pedig a szigetországi csapat játékosai választottak rossz megoldásokat.

A nézők az utolsó percekben kifütyülték a játékosokat, akik nem igazán közönségszórakoztató játékkal "tudták le" ezt a találkozót.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, D csoport, 3. forduló:
Costa Rica-Anglia 0-0
Belo Horizonte, 50 ezer néző, v: Djamel Haimoudi (algériai)
gólszerző:
-
sárga lap: González (60.), illetve Barkley (53.), Lallana (57.)
Costa Rica: Keylor Navas - Cristian Gamboa, Giancarlo González, Óscar Duarte, Junior Díaz, Roy Miller - Yeltsin Tejeda, Celso Borges (Michael Barrantes, 78.) - Bryan Ruiz - Joel Campbell (Marcos Urena, 65.), Randall Brenes (Christian Bolanos, 59.)
Anglia: Fraser Forster - Phil Jones, Gary Cahill, Chris Smalling, Luke Shaw - James Milner (Wayne Rooney, 76.), Frank Lampard, Jack Wilshere (Steven Gerrard, 73.), Ross Barkley, Adam Lallana (Raheem Sterling, 62.) - Daniel Sturridge

Videók