Vb 2014: Horvátország kiütötte Kamerunt

A horvát válogatott rendkívül magabiztosan, 4-0-ra legyőzte a kameruni csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság A csoportjának második fordulójában.




Az első félidőben a horvátok futballoztak fölényben, több helyzetet is kidolgoztak, ezek közül Ivica Olic révén egyet pedig ki is használtak. Érdekesség, hogy Olic legutóbb 2002. június 8-án, az olaszok ellen szerzett gólt világbajnokságon, így 12 év és 10 nap után volt újra eredményes a Mundialok történetében.

A kameruniak nem jelentettek veszélyt a kapura, ráadásul Alex Song rendkívül buta és alattomos szabálytalansága miatt a 40. percben emberhátrányba kerültek.

A szünet után a horvátok hamar eldöntötték a találkozót, Ivan Perisic egy hatalmas sprint után volt eredményes. Az európai együttes ezt követően kedvére alakította ki a helyzeteket, Mario Mandzukic pedig egy szöglet utáni fejessel növelte az előnyt. A kameruniak teljesen szétestek, szinte futószalagon érkeztek a helyzetek, Mandzukic pedig duplázott. A hajrában az afrikai együttes még szépíthetett volna, és a horvátoknak is voltak még lehetőségeik, de az eredmény már nem változott.

A kameruniak ezzel búcsúznak a tornától, a zárókörben a házigazda brazilokkal találkoznak, míg a horvátok a mexikóiakkal csapnak össze a továbbjutásért

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, A csoport, 2. forduló:
Kamerun - Horvátország 0-4 (0-1)
Manaus, 39 982 néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
Gólszerzők:
Olic 11., Perisic 48., Mandzukic 61., 74.
Kiállítva: Song 40.
Sárga lap: Eduardo 90.
Kamerun: Charles Itandje - Benoit Assou-Ekotto, Nicolas N"Koulou, Aurélien Chedjou (Dany Nounkeu, a szünetben) - Stéphane Mbia, Joel Matip, Alexandre Song, Enoh Eyong, Benjamin Moukandjo - Vincent Aboubakar (Pierre Webó 70.), Eric Choupo-Moting (Edgar Salli 75.).
Horvátország: Stipe Pletikosa - Darijo Srna, Danijel Pranjic, Vedran Corluka, Dejan Lovren - Sammir (Mateo Kovacic 72.), Ivica Olic (Eduardo 69.), Ivan Rakitic, Luka Modric, Ivan Perisic (Ante Rebic 78.) - Mario Mandzukic.

Videók