Vb 2014: a svájciak nem adják fel, Benzema nem dühös a bíróra - nyilatkozatok

Ottmar Hitzfeld, a svájciak szövetségi kapitánya csalódottan értékelt, Didier Deschamps, a franciák szakvezetője pedig már előre tekintett a két csapat világbajnoki mérkőzését követően.


"Természetesen nagyon csalódott vagyok, kemény este volt ez a számunkra - kezdte összegzését Hitzfeld. - Nem sikerült megmutatnunk, mire vagyunk képesek. Jól kezdtünk, de a második gólra már nem tudtunk reagálni. Nehéz volt újra a meccsbe kerülni. Meg kellett próbálnunk játszani, de közben teret hagytunk az ellentámadásoknak."

A német tréner szerint az, hogy 5-0 után szereztek két gólt, jól jött, de későn. "Ezzel együtt van még esélyünk a továbbjutásra" - emlékeztette a sajtótájékoztatón jelen lévőket.

Didier Deschamps azzal kezdte, hogy csapata teljesítménye több mint tökéletes volt.

"Jó csapattal játszottunk, amely ellen öt gólt szereztünk, ez mindenképpen egy szép este. Hat pont két meccs után, ideálisnak nevezhető" - utalt arra, hogy előzőleg a hondurasiakat is legyőzte a francia válogatott. - Ecuador ellen be kell fejeznünk a munkát, és azután egy új verseny kezdődik."

Haris Seferovic, a svájciak csatára azt mondta, 3-0-nál tudták, hogy vége.

"Nehéz meccs volt ez nekünk, úgy vagyunk vele, hogy legjobb gyorsan elfelejteni, és inkább előre kell tekinteni" - mondta.

A középpályás Granit Xhaka egyrészt az egyénileg elkövetett hibákról beszélt, másrészt arról, hogy míg a franciák éltek az esélyeikkel, addig ők több helyzetüket kihagyták.  

Karim Benzema, aki három találattal holtversenyben az élen áll a góllövőlistán, a csapatjátékot, a sok mozgást és a hatékony ellentámadásokat emelte ki.

A francia támadó pénteken egyszer volt eredményes, emellett büntetőt hibázott, az utolsó támadásnál pedig, amikor újból a kapuba talált, a bíró már véget vetett a mérkőzésnek.

"Nem hallottam, hogy a bíró lefújta a meccset, de nem baj, hogy így történt. A lényeg, hogy hatékonyabbá vált a játékunk, most pedig jól kipihenjük magunkat az ecuadoriak elleni mérkőzésre" - tette hozzá.

Az ugyancsak gólszerző Blaise Matuidi szerint büszkék lehetnek egy ilyen mérkőzés után.

"Nem lepett meg a jó teljesítményünk. Egy ideje mérkőzéseken és edzésen is azt érezzük, hogy közösség alakult ki. Jó a hangulat, mindenki segíteni akar a társának" - mondta a középpályás.

Videók