Vb 2014: a NOB-elnököt is lenyűgőzték a németek, tiszteli a brazil nézőket

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnökét, Thomas Bachot lenyűgözte hazája válogatottjának a keddi világbajnoki elődöntőben a házigazda brazilok ellen mutatott játéka, ugyanakkor a hazai közönséget is méltatta.




"Minden tiszteletem a brazil nézőké, meggyőződésem, hogy más országban a félidőben kiürült volna a stadion" - mondta Bach, aki a NOB végrehajtó bizottságának tagjaival, illetve Carlos Guzmannal, a 2016-os riói olimpia szervezőbizottságának elnökével egy lausanne-i hotelben nézte végig a kiütéses, 7-1-es német sikerrel zárult találkozót.

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség tudósítása szerint a német sportvezető a második német gól után foteljéből felugorva ünnepelt, a harmadik és negyedik találatnál pedig a fejét fogta hitetlenkedve. "Volt sportolóként tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyan napok, amikor semmi sem sikerül, míg az ellenfélnek minden összejön. A brazil csapatnak nagyon rossz estéje volt" - mondta diplomatikusan Bach, hozzátéve ugyanakkor, hogy egyértelműen jobb volt a német válogatott, s megérdemelten jutott a fináléba.

A NOB élére tavaly szeptemberben megválasztott sportvezető szerint a 7-1-es siker nem jelent semmit a döntőre nézve, mert még egy ilyen különbségű győzelem sem garantálja, hogy a fináléban is győz a német csapat. Azt ugyanakkor jelezte, hogy a végrehajtó bizottság ülése után repülőre száll, és a helyszínen tekinti majd meg a vasárnapi, riói döntőt.

Videók