Vagány ígéretet tett a német szövetségi kapitány a vereség után

Számon fogják rajta kérni, ha nem így lesz.


Joachim Löw szövetségi kapitány abban látja az oroszországi világbajnokságon címvédő német labdarúgó-válogatott vasárnapi vereségének az okát, hogy nem játszottak azon a szinten, amelyen képesek, illetve általában szoktak.
 
"Valóban csalódást keltő elveszíteni az első mérkőzést. Ehhez nem vagyunk hozzászokva, de most ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnunk" - mondta a szakember a mexikóiaktól elszenvedett 1-0-s vereséget követő sajtótájékoztatón, a moszkvai Luzsnyiki Stadionban, utalva arra, hogy az ő irányításával Eb-n és vb-n eddig mindig győztek a nyitómérkőzésükön.
    
"Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk - szögezte le. - A passzok hatékonysága nem volt megfelelő, amikor pedig elveszítettük a labdát, ellenfelünk veszélyesen támadott, nagyon sebezhetőek voltunk."
    
Szerinte a második félidőben valamivel jobban futballozott a csapata - mint megjegyezte, "volt néhány kapura lövésünk is" -, de úgy vélekedett, hogy nem voltak mindig kellően türelmesek.
    

"Néha kicsit gyorsan fejeztünk be egy-egy támadást, nem volt türelmünk kialakítani a jobb lehetőséget." - fogalmazott.
    
Ugyanakkor elismerte, hogy sok lövést blokkoltak a mexikóiak, akik szervezetten védekeztek, és labdaszerzés után nagyon gyorsan mentek át támadásba. Kérdésre válaszolva elmondta: nem érte őket meglepetés abban a tekintetben, hogy tudták, a mexikói csapatnak jó játékosai vannak, akik magas színvonalon képesek futballozni.
    
"A következő mérkőzés meghatározó lesz a számunkra, azt meg kell nyernünk. Most az a feladat, hogy megtaláljuk a gyengébb játékunk okát, előfordul, hogy van ilyen. Ezzel együtt nem csüggedünk, tovább fogunk jutni" - mondta.
 
A német válogatott ezt megelőzően még nem vesztette el az első mérkőzését azután, hogy világbajnok lett: 1958-ban 3-1-re verte az argentinokat, 1978-ban 0-0-s döntetlent játszott a lengyelekkel, 1994-ben pedig 1-0-ra nyert Bolívia ellen.
    
A németek az oroszországi vb-n legközelebb a svédekkel, a mexikóiak pedig a dél-koreaiakkal játszanak.
 
    

Videók