Sorsoltak a Nemzetek Ligájában, halálcsoportba kerültünk

Ősszel veszi kezdetét a selejtezősorozat.


Amszterdamban kisorsolták a Nemzetek Ligája második kiírásának csoportbeosztását, amellyel kezdetét veszi a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligája B osztályának negyedik kalapjában várta a sorsolást Bulgária, Izrael és Románia mellett, így annyi biztos volt, hogy ezeket a csapatokat nem kaphatjuk ellenfélnek.

A válogatottunkat érintő osztály sorsolásában Rafael van der Vaart, volt holland válogatott labdarúgó segédkezett.

MAGYARORSZÁG a 3-as számú csoportba került, ellenfeleink: Törökország, Szerbia, Oroszország.

Szövetségi kapitányunk így értékelt a sorsolás után az mlsz.hu-nak:

"Számunkra természetesen most a március végén esedékes mérkőzések a meghatározók, hiszen azokon vívhatjuk ki az Európa-bajnoki szereplést, a Nemzetek Ligája második kiírása még a jövőt jelenti.

Ami a sorsolást illeti, nem tudok nehezebb ellenfeleket elképzelni azoknál, akiket most kihúztak mellénk. Ha csak azt nézzük, hogy a harmadik kalapból az Eb-résztvevő Törökországot kaptuk, ez önmagában sokat elmond a csoport erősségéről.

Három riválisunk, a szerb, a török és az orosz válogatott számít a csoport favoritjának, de mindent megteszünk azért, hogy a B ligában is megálljuk a helyünket, felnőjünk az ellenfelekhez, ezért pozitívan állok az őszi mérkőzésekhez, és várom az összecsapásokat."


Fotó: mlsz.hu

A mérkőzéseket szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy dupla fordulós körben rendezik majd.

A Nemzetek Ligájából most is ki lehet majd jutni a következő nagy nemzetközi tornára, amely ezúttal a 2022-es világbajnokság lesz.


Borítókép: Lukas Schulze - UEFA/UEFA via Getty Images


A 12 európai pótselejtezős helyből kettő sorsa ezen sorozat küzdelmein keresztül dől majd. Ezeket a két legjobb olyan csoportgyőztes fogja megszerezni, amely a hagyományos vb-selejtezőből nem jut ki automatikusan, vagy nem zárt a szintén pótselejtezőt érő második helyen.

A csoportgyőztesek egy osztállyal feljebb lépnek, a csoportutolsók pedig kiesnek.

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása:

A osztály:
1: Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Hollandia
2: Izland, Dánia, Belgium, Anglia
3: Horvátország, Svédország, Franciaország, Portugália
4: Németország, Ukrajna, Spanyolország, Svájc

B osztály:
1: Románia, Észak-Írország, Norvégia, Ausztria
2: Izrael, Szlovákia, Skócia, Csehország
3: MAGYARORSZÁG, Törökország, Szerbia, Oroszország
4: Bulgária, Írország, Finnország, Wales

C osztály:
1: Azerbajdzsán, Luxemburg, Ciprus, Montenegró
2: Örményország, Észtország, Észak-Macedónia, Georgia
3: Moldova, Szlovénia, Koszovó, Görögország
4: Kazahsztán, Litvánia, Fehéroroszország, Albánia

D osztály:
1: Málta, Andorra, Lettország, Feröer-szigetek
2: San Marino, Liechtenstein, Gibraltár

A játéknapok az alábbiak szerint alakulnak:

1. játéknap: 2020 szeptember 3-5.
2. játéknap: 2020 szeptember 6-8.
3. játéknap: 2020 október 8-10.
4. játéknap: 2020 október 11-13.
5. játéknap: 2020 november 12-14.
6. játéknap: 2020 november 15-17.

Döntők: 2021 június 2-3-6 .

Osztályozók: 2022 március 24, 25, 28, 29.
 

Borítókép: Adam Davy/PA Images via Getty Images
 

Videók