Öngyilkos lehetett Messiék szurkolója

Szakemberek bevonásával, nagy erőkkel folyik utána a kutatás.


Az indiai Kerala államban rengeteg rajongója van a dél-amerikai labdarúgásnak, s az argentin válogatott csütörtöki kudarca után elképzelhető, hogy egy 30 éves helyi férfi a Meenachil folyóba ölte magát a 3–0-s vereség után - jelezte az nso.hu.
 
A helyi rendőrség szerint a férfi búcsúlevélként felfogható feljegyzést is hagyott hátra, amelyben azt állította, „mindent látott, már semmire nem kíváncsi”. A 30 éves férfi gyerekkora óta elkötelezett argentin drukker, családja szerint nem elképzelhetetlen, hogy „csak”  világgá ment, attól tartva, hogy rengetegen zaklatják majd a csúfos vereséget szenvedő kedvencei miatt, ám a legrosszabbakat sem tartják elképzelhetetlennek.
 
„Az eltűnt személy keresését nagy erőkkel megkezdtük, a helyi tűzoltóság szakembereivel karöltve elsősorban a Meenachil folyót és környékét kutatjuk át. A feltételezett motivációt, vagyis az argentin válogatott vereségét nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni – de a kutatás folyik” – jelentette ki a helyi rendőrség szóvivője.

Videók