Megérdemelt portugál győzelem, a kontrák okozták a svédek vesztét - nyilatkozatok

Hamrén szerint négy jó félidőt játszottak, mégsem ők jutottak tovább. Edzői nyilatkozatok a Svédország-Portugália vb-pótselejtezőt követően.


Az első mérkőzésen a portugálok hazai pályán csekély egygólos győzelmet arattak, így a svédek még reménykedhettek a visszavágó előtt. A stockholmi találkozón azonban 2-3-as vereséget szenvedett Hamrén csapata, így a szövetségi kapitány csalódottan értékelt a mérkőzést követően: „Négy jó félidőt játszottunk, mégsem mi jutottunk tovább, sajnos mindig hiányzott valami. Amikor támadnunk kellett, és nagyobb nyomás alá helyeztük a kapujukat, nem tudtuk kivédekezni a kontráikat. Mindig is az volt a célunk, hogy kijussunk Brazíliába, sajnos ez most nem sikerült.”

„Amikor egy ilyen mérkőzésen valaki mesterhármast ér el, az döntő lehet. Amíg meg nem szereztük a vezetést, nem volt problémánk – uraltunk az első 45 percet, a védelmünk stabil volt, és több lehetőségünk is volt a gólszerzésre. A második félidőben kicsit szétestünk, két rögzített szituációt követően is gólt kaptunk, és így magunknak tettük nehézzé a dolgokat. De nagyon jól reagáltunk erre a nehéz helyzetre, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. 2-2-nél megnyugodtunk, 2-3-nál pedig már eldőlt a továbbjutás sorsa.” – nyilatkozta Paulo Bento, a portugálok szövetségi kapitánya.

Az európai selejtezők végeredményei!

Videók