Kapitányt buktatott az olasz válogatott

Az olasz csapattól elszenvedett keddi vereség után lemondott posztjáról Michal Bilek, a cseh labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.


"Addig mindenképpen maradni akartam, amíg volt esély a világbajnoki kvalifikációra, ám a mai mérkőzés után már nem maradt. Felajánlottam a lemondásom, a szövetség elnöke pedig dönt róla" - jelentette ki a Torinóban rendezett selejtezőt követően a 48 éves szakvezető.

A csehek már eddig sem szerepeltek jól a mostani sorozatban, az elmúlt öt nap azonban megpecsételte sorsukat, mivel a keddi, olaszországi kudarcot megelőzően múlt pénteken hazai pályán kaptak ki az örményektől.

A magyar csapattal augusztusban barátságos meccsen 1-1-et elért cseh válogatott két fordulóval a selejtező vége előtt negyedik helyen áll a csoportjában, a második bolgárok négy, míg a harmadik dánok három ponttal előzik meg. A csoport élén már biztosan az olaszok végeznek, akik így kijutottak a brazíliai vb-re.

Videók