Jövő szerdán döntenek a montenegrói Eb-selejtezőről

Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága jövő szerdán tárgyal a múlt péntek este, botrányos körülmények között félbeszakadt Montenegró-Oroszország Eb-selejtezőről.


Az UEFA mindkét ország szövetsége ellen fegyelmi eljárást indított, miután mindkét szurkolótábor tagjai használtak pirotechnikai eszközöket, s ezek közül jó néhány a játéktéren landolt.

A Podgoricában rendezett összecsapáson rögtön a kezdő sípszó után egy petárdával fejbe dobták a vendégek kapusát, Igor Akinfejevet, akit kórházba kellett szállítani. Emiatt 30 percig állt a játék.

A második játékrész közepén aztán az orosz együttes büntetőhöz jutott, melyet Vukasin Polekszics, a Pécs kapusa hárított, majd ezt követően az oldalvonalnál a két csapat játékosai és a stábtagjai összeverekedtek, miután újabb orosz játékost dobtak meg a nézőtérről. Az incidenst követően előbb az orosz, majd a hazai futballisták is bevonultak az öltözőbe, a hangosbemondón keresztül pedig arról tájékoztatták a nézőket, hogy a játékot nem folytatják. A találkozó a 67. percben, 0-0-s állásnál szakadt félbe.
 

Videók